top of page

1 éve PrEP-en

Frissítve: 2020. máj. 14.

Tavaly április óta van lehetőségem arra Németországban, hogy csaknem ingyen hozzájussak a HIV-megelőző gyógyszerhez, és azóta szedem is azt.


Németországban csak egy minimális 5-10 eurós receptdíjat kell fizetni 3 havi HIV-megelőző gyógyszerért.


„Amióta szedem a PrEP-et, nem félek attól, hogy HIV-fertőzött leszek és a szexet is jobban élvezem.”

Az ingyenesség az azért túlzás, mert a gyógyszeren van egy 10 eurós (3.000 Ft) állami illeték, de 3 havi adagra szerintem ez elfogadható összeg.


Mellékhatást soha nem tapasztaltam. Talán az elején volt némi puffadás, hasmenés érzetem, de az lehetett az étrendtől is, mivel elég sok müzlit eszem. A vizsgálatokkal sem csúszok el időben, mivel a gyógyszer felírásának feltétele a rendszeres tesztelés 3 havonta. A következő alkalmat már rögtön az aktuális szűrésnél megbeszéljük.


Egy ilyen alkalommal azonban mindenre leszűrnek, az összes nemi betegségre. Az egész úgy indul, hogy kapok egy nagy kérdőívet tableten, ahol az elmúlt 4 hét szexuális aktusaimról kérdeznek ki, pl: hány pasival voltam, voltam-e beteg, nemi-betegség volt-e stb.


Ezek után a laborban vesznek tőlem vért, kenetet a szájból és a fenékből is, majd az orvos az általam már kitöltött formanyomtatvány alapján elbeszélget velem. Ezek általában nagyon oldott beszélgetések, és néha egy tanácsadó is bekapcsolódik a folyamatba, aki külön kikérdez. Mindig nagy érdeklődéssel hallgatnak. Nyilván, mert egy komoly kutató munka folyik ott, és szeretnének minél több embert a készítmény szedésére ösztönözni.


A doki a konzultáció után megméri a testhőmérsékletemet, meghallgatja a tüdőmet és megméri a vérnyomásomat, majd felírja a receptet, amit bármely patikában kiválthatok. Amikor indult ez a lehetőség, akkor még csak bizonyos gyógyszertárakban volt elérhető a gyógyszer, és napokba tellett amíg beszerezték, de ma már bárhova bemegyek, azonnal ki is adják a HIV-megelőző gyógyszert.


Az egész szűrőfolyamat kb. 1 óra alatt szokott lezajlani, és a legvégén a recepciónál megnézik mikor telik le a következő 3 hónap, majd időpontot adnak a következő ellenőrzésre.


Ennyi az egész. A szexről meg annyit, hogy sokkal magabiztosabb vagyok azzal a tudattal, hogy nem kaphatom el a HIV-et és jobban is élvezem a szexet.


Most lehet, hogy furán hangzik, de pontosan ez az értelme számomra annak, hogy szedem ezt a gyógyszert. A többi nemi-betegségből könnyedén kigyógyítják az embert, de ha a HIV-et nem kezelik abba belehalsz.


Tudom ettől még elkaphatom a Hepatitisz minden fajtáját is, ami már nehezebben orvosolható, de arra ingyen kaptam oltást az elején, amikor a PrEP-pet elkezdtem szedni.


Lekopogom hála Istennek, semmilyen más nemi-betegségem nem volt az elmúlt 1 évben, de nem is fogok félni tőlük. Úgy vagyok vele, hogy azt a vírust nem kaphatom el, ami a halálos AIDS betegséget okozza, akkor meg miért ne élvezném az életet?


Most lehet páran kiakadnak ezen, de gondoljunk bele abba, hogy így is, úgy is Magyarországon is sokan óvszer nélkül szeretkeznek különböző partnerekkel, akkor már miért ne tehetnék ezt úgy, hogy közben védjük magukat ezzel a tablettával és sűrűn szűrésekre is járunk?


Tapasztalataim szerint amúgy itt Nyugaton a koronavírus miatt már sokkal jobban félnek a meleg férfiak, mint a HIV-től. Igaz benne van a pakliban az is, hogy a PrEP miatt lesz aki azt feltételezi majd, hogy a másik azért szedi mert valójában HIV-pozitív, csak az a különbség, hogy a pozitívok egy másik gyógyszert is szednek mellé, mert önmagában a PrEP náluk nem hatásos.


Ezért kell a dolgoknak utánajárni. Én se jó szántamból ugrottam fejest a témába, hanem

azért mert szemtől-szemben láttam ahogy egy német haverom megtudja azt, hogy elkapta a vírust, majd kísértem megannyi vizsgálatra és láttam hogyan dolgozza fel. Traumatikus volt nekem is az, hogy a srác milyen lelki folyamatokon ment át, míg elfogadta és természetesen kezelte mára állapotát.


Az élmény annyira bennem maradt, hogy azóta voltam HIV-konferencián a berlini városházán is, és számos HIV/AIDS programon, hogy tudjam mit is jelent ez az egész, de még így se gondolom azt, hogy olyan sokat tudnék róla.


Viszont egyet tudok, hogy legyőzhető. Rendszeres orvosi kontrollal és PrEP-pel elkerülhető. Aki pedig elkapta, az ha rendszeresen szedi a gyógyszereit, és jár orvoshoz, biztosan nem fogja továbbadni másnak a vírust. Nem utolsó sorban pedig teljes életet élhet úgy, mintha meg se fertőződött volna.



Ha tetszett cikkünk támogass minket egy megosztással!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page