top of page

Történelmi pillanat: mégis felvonulhatnak a bosztoni meleg- és transznemű veteránok


A bostoni Szent Patrik napi felvonuláson mégis részt vehetnek meleg- és transznemű veteránok, miután a rendezvény szervezői módosították álláspontjukat. Az eset az után történt, hogy a bostoni polgármester és több politikus jelezte, nem megy el a rendezvényre, ha a nem vonulhat fel az OutVet elnevezésű meleg veteránok csoportja.

A szervezők, a Szövetségi Háborús Veteránok Dél-Bostoni Tanácsa először nem engedélyezte a meleg és transznemű társaik felvonulását. Arra hivatkoztak, hogy a szivárványzászló és az OutVet ruhaviselete ellentétben áll a rendezvény etikai kódexében foglaltakkal, és amúgy is késve adták be a részvételre vonatkozó kérelmüket.

Először a tanács 9-4 ellenében döntött úgy, hogy a csoport nem vehet részt a rendezvényen. Ám vezető politikusok, köztük a kormányzó, Charlie Baker, és a bosztoni polgármester, Martin J. Walsh, bejelentették, hogy távol maradnak a rendezvénytől a meleg veterán csoport kizárása esetén.

Az ügy kapcsán ülésezett a Veteránok Államokbeli Szövetsége. 561-en mondták el véleményüket, mely hatására a rendezvényt szervező Veteránok Dél-Bostoni Tanácsa megváltoztatva addigi véleményét, és 11-0 arányban állandó résztvevőnek választotta a OutVet veterán csoportot.

A meleg és transznemű veteránokat megdöbbentette a fordulat. "Minden, amit akartunk, hogy megtörténjen, az megtörtént. Történelmet írunk." - mondták. Az eseményre március 19-én kerül sor.

(The New Yourk Times)

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page