top of page

Lányok figyelem! Megjelent a QLIT


„9 hónappal azután, hogy megszületett a fejemben a magazin gondolata, a mai napon hivatalosan elindult a qlit.hu. Kövessétek, olvassátok, szeressétek!” Ezzel a beköszönővel indult útjára május 31-én a nőknek szóló QLIT alkalmazás, azaz a qlit.hu.

Az új platformot azoknak hozták létre, akik nem igazán találják helyüket a budapesti véráramban vagy többre vágynak - vagy még nem tudják, de igazából többre vágynak.

Mindennapi és kevésbé mindennapos témákat szeretnének boncolgatni leszbikus vonatkozásban.

Mások figyelmét szeretnék felkelteni, és párbeszédbe vonni egyre több olyan embert, akik eddig nem éreztek késztetést tágabb körben való eszmecserére. Ezzel teret adva egy új közösség felépülésének.

A névválasztás egy betűjáték végeredménye lett. Olyan nevet szerettek volna adni a magazinnak, amiben szerepel a Q, azaz a queer és az L, azaz a Leszbikus, az LMBT rövidítésből. És persze az ott van az angol clit szó is, ami női nemiszervet jelent. Ehhez képest kellett találni egy szabad domain nevet. Így született a QLIT, azaz a qlit.hu. Egy a lényeg, a lányok értik, hogy miről van szó!

Az oldal Szekeres Dorka és Várhelyi Eni kezdeményezésével jött létre.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page