top of page

Homofóboknak üzent a Pride

Frissítve: 2020. márc. 28.


A Szivárvány Misszió Alapítvány meggyőződése, hogy a magas költségekkel járó rendőri készültség túl nagy ár annak, hogy agresszív radikálisoknak szabadidős programot biztosítson. A melegek beletörődése a bujkálásba, a megalkuvás az elrejtőzéssel talán biztonságosnak tűnik, de ez a biztonság csak látszat, sőt, még a szabadságunkat is elveszítjük vele.

Az elmúlt évek felvonulásai bebizonyították: a Budapest Prideot a rendőrség szakszerű fellépése és a nagyszámú menetkísérő aktivista munkája hatékonyan tudja biztosítani, folyamatos és teljes kordonos útlezárás nélkül is.

A Budapest Pride szervezői felháborítónak tartják a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom napokban történt fenyegetését! Maximálisan felkészültünk rá, hogy a rendőrséggel együttműködve, az idei biztosítás ne teljes lezárással valósuljon meg. Egy demokráciában természetes, hogy különböző vélemények teret kapjanak, amíg ez békésen, jószándékkal történik.

Az nem elfogadható, ha bármilyen szervezet más állampolgárok békés gyülekezését akarja megzavarni, megakadályozni – márpedig a Hatvannégy Vármegye erre készül. A menetet minden eddiginél több, 250 önkéntes biztosítja. Arról pedig, hogy minden esetleges atrocitás felvételre kerüljön és szabálysértések, bűncselekmények esetén eljárás induljon, közel 50 kamerás jogi megfigyelő gondoskodik.

A szervezők szerint az erőszakos ellentüntetők nem kényszeríthetnek olyan biztosítási módszereket a rendőrségre, ami a résztvevőket akadályozza a menethez való későbbi csatlakozásban, ráadásul költségesebb, és a felvonuláson részt nem vevők közlekedését is indokolatlanul kényelmetlenné teszi.

Meggyőződésük, hogy ha a Hatvannégy Vármegye ragaszkodik az ellentüntetéshez, akkor a rendőrségnek őket, és nem a Budapest Pride várhatóan több tízezres békés tömegét kell kordonokkal biztosítani.

Az, ahogyan egy szélsőjobboldali szervezet a Budapest Pride Felvonulást kívánja elhallgattatni és megfélemlíteni, nem különbözik attól, ahogy leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek hallgatásra és félelemre kényszerülnek a mindennapjaikban; családtagok, kollégák, szomszédok és idegenek előtt, hogy elkerüljük a megbélyegzést vagy akár bántalmazást.

A beletörődés a bujkálásba, a megalkuvás az elrejtőzéssel talán biztonságosnak tűnik, de ez a biztonság csak látszat, sőt, még a szabadságunkat is elveszítjük vele. Ugyanez igaz a kordonokra is - mondta el Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője. A biztonságot nem a lezárás jelenti, hanem az, ha nemet mondunk a megfélemlítésre és erőszakra.

A Budapest Pride meggyőződése, hogy a magas költségekkel járó rendőri készültség túl nagy ár annak, hogy agresszív radikálisoknak szabadidős programot biztosítson.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page