A hĂĄrom, egymĂĄsba fonĂłdĂł regĂ©ny szereplĆi megszĂĄllottan keresik helyĂŒket, identitĂĄsukat, valĂłsĂĄg Ă©s kĂ©pzelet, Ă©let Ă©s elmĂșlĂĄs hatĂĄrvonalĂĄn egyensĂșlyozva. Az ĂrnyĂ©klovag fĆszereplĆje a szocializmus ĂĄrnyĂ©kvilĂĄgĂĄnak gyermeke, aki az elutasĂtĂł, rideg vidĂ©ki közegbĆl menekĂŒl a fĆvĂĄrosba, Ă©s aki vĂ©gigjĂĄrja a sodrĂłdĂł Ă©rtelmisĂ©giek tipikus ĂștjĂĄt.
ĂjsĂĄgĂĄrulĂĄs, amatĆr szĂnjĂĄtszĂĄs, tĂŒntetĂ©s, beszervezĂ©si kĂsĂ©rlet, majd biztos ĂĄllĂĄs egy nevelĆotthonban, kĂ©sĆbb tanĂtĂĄs fĆiskolĂĄn. KapcsolĂłdĂĄsĂĄt a környezetĂ©hez mindvĂ©gig nehĂ©zsĂ©gek kĂsĂ©rik, Ă©s mire kibĂ©kĂŒl azzal, hogy a sajĂĄt nemĂ©hez vonzĂłdik, megöregszik, egyedĂŒl marad.
âA zuhanyfĂŒlkĂ©ben ott ĂĄllt Ć, a falkavezĂ©r, a piros melegĂtĆs, a hajĂĄt szĆkĂ©re festett fiĂș. Folyatta magĂĄra a gĆzölgĆ forrĂł vizet, a teste fĂ©lig megcsavarodva feszĂŒlt, keze az ĂĄgyĂ©kĂĄn, Ă©gĆ tekintete az ajtĂłn. Ănmaga kielĂ©gĂtĂ©sĂ©nek abban a fĂĄzisĂĄban volt, ahonnan mĂĄr nem volt visszaĂșt. MĂĄr elfordulni sem volt ideje, szembogara vilĂĄgĂtott a fĂ©lhomĂĄlyban, tekintetĂ©vel gyilkolni tudott volna. Ott ĂĄllt elĆttem a nagyfiĂș, aki szĂ©gyellte a cigĂĄnysĂĄgĂĄt, akire a kisebbek feltĂ©tel nĂ©lkĂŒl hallgattak. Ott ĂĄllt leleplezĆdve, kiszolgĂĄltatva, megalĂĄzva.â
Az InkubĂĄtorgyerek egy szĂŒletĂ©se Ăłta ĂĄllami gondoskodĂĄsban felnĆtt fiĂș ĂștkeresĂ©sĂ©nek reĂĄlis alapokon ĂĄllĂł, szĂŒrrealista elemekkel ĂĄtszĆtt törtĂ©nete. Ălete meghatĂĄrozĂł Ă©lmĂ©nye egy speciĂĄlis otthonban eltöltött nĂ©hĂĄny Ă©v, ahonnan kikerĂŒlve vĂ©gkĂ©pp elveszettnek, gyökĂ©rtelennek Ă©rzi magĂĄt. MiutĂĄn kiprĂłbĂĄlja az Ă©rzelmek nĂ©lkĂŒli szexualitĂĄs többfĂ©le mĂłdozatĂĄt, Ă©rdeklĆdĂ©se megszƱnik a testi kapcsolatok irĂĄnt. VĂĄgyaiban egykori osztĂĄlytĂĄrsa, Valentin kĂ©pe jelenik meg Ășjra meg Ășjra, akirĆl pontosan senki nem tudta, hogy inkĂĄbb fiĂș volt, vagy inkĂĄbb lĂĄny.
âNem lenne szĂŒksĂ©g beszĂ©dre. Semmi szĂŒksĂ©g nem lenne buta viccelĆdĂ©sekre, aprĂł nevetgĂ©lĂ©sekre. A hogy vagy, mi ĂșjsĂĄg tĂpusĂș kĂ©rdĂ©sekre. Hogy van-e cigid. LegfĆkĂ©pp azokra kĂ©rdĂ©sekre nincs szĂŒksĂ©g, amelyek azt firtatnĂĄk, hogy valĂłjĂĄban lĂĄny vagy-e vagy fiĂș. Hogy mennyi benned a nĆ, Ă©s mennyi a fĂ©rfi. Hanem csak mintha a szellemek nyelvĂ©n ĂŒzengetnĂ©nk egymĂĄsnak, beszĂ©d nĂ©lkĂŒl, az Ă©rzelmek nyelvĂ©n. Ha kellĆ ideig ĂŒlnĂ©k közöttĂŒk, ha ĂŒzeneteink egyre mĂ©lyebbek Ă©s ĆszintĂ©bbek lennĂ©nek, ha szavak nĂ©lkĂŒl meg tudnĂĄm Ă©rtetni velĂŒk, hogy mit Ă©rzek, hogy mit gondolok, akkor talĂĄn fokozatosan eggyĂ© olvadnĂ©k velĂŒk. Ăn magam megszƱnnĂ©k lĂ©tezni, Ă©n lennĂ©k Valentin, Ă©s Valentin lenne Ă©n. Ăs többĂ© mĂĄr Ă©n magam sem fĂ©rfi lennĂ©k, Ă©s nem lennĂ©k nĆ sem. Mindegy lenne, mi van a nadrĂĄgomban.â
Az Ăszak vonzĂĄsĂĄban cĂmƱ, harmadik rĂ©szben a vĂ©letlen egymĂĄs mellĂ© sodorja Ćket, lehetĆsĂ©get kĂnĂĄlva a megnyugvĂĄsra, az egymĂĄsra talĂĄlĂĄsra. AkĂĄr szövetsĂ©gesek, barĂĄtok is lehetnĂ©nek, ha idĆben megtanultĂĄk volna, hogy mikĂ©nt lehet megĂ©lni Ă©s kifefejezni Ă©rzelmeiket.
âVisszapörgeted az emĂ©lkezeted, amely vĂ©gĂŒl gyerekkorodnĂĄl ĂĄllapodik meg. PorbafingĂł kis gyerkĆc voltĂĄl, amikor egy meleg nyĂĄri napon azzal prĂłbĂĄlkoztĂĄl, hogy ĂĄtugord az ĂĄrnyĂ©kod. UgrĂĄltĂĄl, ugrĂĄltĂĄl, de nem sikerĂŒlt. Arra mĂĄr nem emlĂ©kszel, hogyan Ă©rt vĂ©get az ugra-bugra. Beborult az Ă©g? Beesteledett? Vagy valamelyik testvĂ©red lekevert egy fĂŒlest, hogy ne ugrĂĄlj annyit.â