top of page

Málta legalizálja a melegházasságot!


Málta legalizálja a melegházasságot, ezzel is csatlakozva a nyugat-európai trendhez, hogy ezentúl férj és feleség vagytok szöveg helyett a mostantól házastársak vagytok szöveget fogja használni az anyakönyvvezető. Az egyház tiltakozik, az ellenzéki pártok pedig támogatják a máltai jogegyenlőségi törvényt.

A katolikus egyház tiltakozik, a munkáspárt pedig választási ígéretéhez híven, azonnal beadta a házassági egyenlőség törvényt, melyet másodjára történő megválasztása esetére ígért be. A törvényjavaslatot az ellenzéki pártok támogatják.

A máltai esélyegyenlőségi miniszter szerint modernizálni kell a házasság intézményét, és azt ki kell terjeszteni minden felnőtt párra, aki élni kíván ezzel az intézménnyel.

Máltán megfordulni látszik a trend, ugyanis a 440 000 fős szigetországban még a válás is tilos volt néhány évvel ezelőtt, egészen 2011-ig. Bár továbbra is tilos az abortusz, de a melegek általi örökbefogadás 2014-től engedélyezett. Tavaly pedig Málta történetében először a polgári esküvők száma meghaladta az egyházi esküvők számát.

A máltai érsek a törvény ellenzői között szerepel, míg a szigetország miniszterelnöke Joseph Muscat szerint diszkriminatív lenne külön törvényeket hozni a melegekre és heteroszexuálisokra, így a meglévő törvények módosításával szeretnék megteremteni teljes jogegyenlőséget Máltán, melyben nem lesz külön utalás férje és feleségre, hanem helyette a semleges házastárs lesz a használatos formula.

Az apa és az anya kifejezés helyett a jövőben a szülő és a másik szülő kifejezést vezetik be, ezzel már az azonosnemű párok gyermeknevelését segítve, sok esetben ugyanis nehéz helyzetben vannak az azonosnemű szülők, például a gyermek orvosi ellátása során, ahol az apa és anyaként kellett eddig magukat definiálni.

De változtatnának a névviselési szabályokon is. Ezentúl a férj is felveheti felesége nevét. A leánykori név helyett pedig a születéskori név megnevezés lesz a használatos.

Már több mint tucatnyi nyugat-európai ország legalizálta a meleg házasságot a kontinensen, Olaszországot is beleértve, ahol a melegek nagyon hasonló jogokkal rendelkeznek a heteroszexuális társaikhoz képest.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page