top of page

Merjük magunkat vállalni!


Irigylem a mai fiatalokat, akik nem szégyellik nőiesebb hangjukat, lágy mozgásukat, nem átallanak szalmaszőke festett hajjal, árulkodó ékszerekkel járni-kelni köztünk: mert nem érdekli őket a heteró többség véleménye, ők egyértelmű jeleket akarnak mutatni magukról. Voltaképpen az egész meleg mozgalom erről szól: merjük magunkat vállalni!

Hogy miért nősül(t) a meleg férfi? A társadalmi elvárás miatt? Beidegzésből? Álcázásból? Az én – ma már idősebb – nemzedékem számára annak idején egyértelmű volt, hogy valamiképpen álcázzuk magunkat. Ezzel együtt nem mondanám, hogy ez mozgatott a nősülés és gyermekvállalás felé, inkább úgy látom utólag: nem is jutott más boldogságforrás eszembe.

Ebben nőttem fel, falusi gyerekként ezt láttam magam körül, valamelyest vonzódtam a nőkhöz, és akkor még nem is mutatkozott egyértelműen nálam a másfajta irányultság.

Persze voltak jelek: egyszer nagyon megnéztem a miskolctapolcai strandon egy gyönyörűen izmos szőke fiút, s úgy éreztem, meg kell szólítanom, hogy a hangját is halljam. Jobb híján azt tudakoltam tőle, miféle sporttal csinált magának ilyen szép izmokat. Mondta, hogy kajakozik. Tudtam, hogy sohasem fogok kajakozni, de azért évtizedekkel később begyűjtöttem a „leporellómba” néhány kajakos szeretőt. Másik jel, hogy egy másik strandon alaposabban megnéztem valakinek a figurás úszónadrágját. Dehogy is a nadrág érdekelt.

Aztán megnősültem, érzésem szerint szerelemből, de később a kísértés, az „üzenet” csak beúszott. Annak a két srácnak a nevére sem emlékszem, akiknek megjelenése pedig mindörökre megfordította a szexuális életemet.

Vonaton utaztam egy kisalföldi fellépésről Pécsre a nyári szünetre anyósomékhoz 1975-ben, amikor két gyönyörű fiúval hozott össze a sors és a MÁV. Nyilván az sem volt véletlen, hogy éppen körém telepedtek. Velem szemben ülve próbáltak egyre vadabb lábjátékkal kikezdeni velem, de csak nagysokára reagáltam, mert aludni szerettem volna, de ők nem véletlenül ültek éppen oda: kiszemeltek maguknak.

Akkor még nagyon dolgozott bennem a saját mondásom igazsága: az ember nemcsak azáltal gazdagodhat, amit megszerez, hanem azáltal is, amit kihagy. Hegyek mozdultak meg bennem, mire eldöntöttem, hogy ezt mégsem hagyom ki. Aztán mégis ki kellett hagynom, mert végül hiába beszéltem meg velük másnap délelőttre randevút (a nejemnek hazudtam valamit, hova is megyek), végül a házinénijük mégsem ment el otthonról, így nem volt hova mennünk szobára.

Sosem felejtem, ahogyan a pécsi Széchenyi térhez vezető, lejtős Megye utcán lépdelve igyekeztem a két fiúhoz a randevúra, s közben szinte „dobálta” lábam-testem a talaj, az izgalomtól. Éreztem, hogy új időszámítás kezdődik, hogy egy másik világ felé közelítek, és hogy erősen döntöttem a meleg világ mellett.

Ők aztán letették harmadnap a tanítóképzőben a vizsgájukat, s együtt mentek tanítani egy tanyasi iskolába. Sosem láttam őket többé, de a sorsom kerekét örökre megfordították. Azt mondtam magamnak: ha ilyen szép az ördög, akkor én el akarok kárhozni!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page