top of page

Ungár Klára szerint a miniszterelnök minden szitán átlát!

Frissítve: 2020. márc. 28.


Néhány héttel ezelőtt szerettünk volna egy hús-vér meleg politikussal interjút készíteni, hogy ugyan mondja már el, ma ki képviseli az LMBT-embereket Magyarországon. Illetve hol vannak a magyar meleg politikusok, és mit csinálnak, kit képviselnek? Kiszemelt politikusunk a téma szakértője Ungár Klára azonban nem vállalta többszöri megkeresés után sem az interjút.

Van ilyen. Mint utóbb megtudtuk túl szokványosak a kérdéseink, amit a sokadik fel nem vett telefon utáni emailváltás során küldtünk el neki.

Ezután találtuk meg Barabás Richárdot, a Párbeszéd Magyarországért önkormányzati képviselőjét. A 87-es születési politikus rendkívül készségesnek bizonyult. Mint megtudtuk Rózsa Milán egyik jó barátja volt, akinek a biztatására vállalta fel másságát.

Ez a beszélgetés így inkább Milánról szólt, és annyira szerteágazott végül, hogy az Ungár Klárának összeállított kérdéseimre abszolút mértékben nem kaptam választ. Minden szóba került, még magánéleti kérdések is, csak a meleg politikusok nem.

Aztán érdekes fordulatot vett a történet. Ungár Klára megszólalt, legalábbis a Facebookon. De elevenítsük fel a történetet azok kedvéért, akik nem követték nyomon Ungár Kocsis Mátéval kapcsolatos ügyét.

Az először Fideszes, majd SZDSZ-es politikus (jelenleg a Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt elnöke), mint ismeretes 2016 júniusában sikeresen fellebbezett egy 2015. évi bírósági döntéssel szemben, amely ítélet a FIDESZ-es Kocsis Máté 8. kerületi polgármester Facebook profilja alá írt kommentre vonatkozott, amelyben Ungár Klára azt írta, hogy Kocsis Máté nem akarja felfedni a valós szexuális hovatartozását, amellyel a bíróság szerint Kocsis megítélését megsértette.

Ungár Klára miért nem nyilatkozik? Gyáva? Nem akar megint bíróságra járni? Vagy megijedt? Aztán kérdéseimre hamar megjött a válasz. De teljesen másról szól a történet, mint ahogy azt először gondolni lehetett.

Ungár Klára az általam feltett kérdéseken már rég túl van. Ezek lefutott ügyek számára. A politikus július végi Facebook bejegyzéséből tudható, hogy most más érdekli:

„(...) Magyarország simán egy világösszeesküvés áldozata, mindenki egy ellen. De a mi Győzedelmes miniszterelnökünk minden szitán átlát, hál istennek, és főleg meg tudja különböztetni a jót a rossztól. Aki a legtöbbet fizet/ígér, na, pont az a Jó. Most éppen Putyinnak hívják ezt az embert. (De hívták már Sorosnak is). Orbán nem csak tolvaj, hanem egy kíméletlen nagy … (itt egy férfi prostituáltakra használatos obszcén kifejezés áll.”

Hát ennyi!

És hogy ki képviseli Magyarországon az LMBT-embereket pillanatnyilag? És kit képviselnek a meleg politikusok? Azt döntse el mindenki maga. Hogy ezt meg is válaszolja nekünk valaki, arra még várni kell!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page