top of page

Természet elleni fajtalanság és 21-éves beleegyezési korhatár?


Már elfeledtük azokat a rémes évtizedeket, vagy meg sem voltál, amikor nem volt természetes az egynemű kapcsolatoknál a 14 éves beleegyezési korhatár. Érdemes visszatekinteni, mekkora utat tettünk meg azóta. A homoszexualitást 59 éve nem büntetik Magyarországon, a beleegyezési korhatár pedig 21, 18, majd 2002-ben 14 évre változott, utóbb az Európai Unió nyomásra!

A hazai törvények 1961-től Münnich Ferenc évtizedes ténykedése után nem büntetik a 20 év felettiek között - a nem nyilvános helyen - közös megegyezéssel történő azonos neműek szexuális kapcsolatát. Ezt a korhatárt 1978-tól 18 évre mérsékelték.

Magyarországon egy 14. évét betöltött lánnyal minden jogi következmény nélkül szexuális kapcsolat lehetett és lehet létesíteni, míg ez a korhatár azonos neműek esetében 18 év volt 2002-ig! Minderről a Büntető Törvénykönyv 199. paragrafusa rendelkezett. A jogegyenlőség eltörlésére majd 9 évet kellett várni.

2000-ben került az első Orbán-kormány elé az ún. Európai Jogharmonizációs Csomag, amelyben az európai normákhoz igazítandó törvények között a 199. § is szerepelt. Az említett életkorszakadék kiegyenlítésére már többször felszólított bennünket akkoriban az Európai Unió és az Európai Tanács, de érdemi változás nem történt.

A 2002-es kormányváltás után MSZP-SZDSZ-es koalíciót jött létre. Utóbbi már megszűnt liberális párt meleg ügyekben rendkívül érzékeny volt.

A 2002-es kormányváltást követően az Alkotmánybíróság megsemmisítette a BTK 199. paragrafusát, és ezáltal a beleegyezési korhatárt az azonos és különnemű párok esetén egyformán a 14 éves életkor lett.

A korabeli Origó így számol be 2002-es Alkotmánybírósági döntéséről:

„Az Alkotmánybíróság közleménye szerint a büntető törvénykönyv 199. paragrafusa alkotmánysértő, mert objektív ismérvek alapján nem igazolható, önkényes megkülönböztetést tesz a szexuális irányultság szerint az olyan 18 éven felüli személyek között, akik 14-18 év közötti személyekkel beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesítenek. (…)

Az Alkotmánybíróság közleménye szerint a törvényhozó megítélésére tartozik, hogy a büntetőjogi szabályozás megfelel-e a gyermekek védelmével kapcsolatos állami kötelezettségnek, vagy pedig vannak olyan, a fiatalkorú és a felnőtt közötti függő, alárendeltségi viszonyból adódó élethelyzetek, amelyekben a 14-18 éves korosztályokat további magatartások bűncselekménnyé nyilvánításával kell védeni a 18 éven felüliekkel létesített szexuális kapcsolatok ellen.”

A magyarországi melegszervezetek szerint csak Európai Uniós nyomásnak engedett az Alkotmánybíróság, amikor a büntető törvénykönyvnek a természet elleni fajtalanságra vonatkozó rendelkezéseit megsemmisítette. Az ügy kilenc évig húzódott. A korabeli hírek szerint a meleg civilszervezetek kárpótlást követeltek azoknak a melegeknek, akiket letartóztattak, vagy börtönbüntetésre ítéltek

De vajon megkapták az elégtételt ezek a meghurcolt emberek?

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page