top of page

Zeng a kórus: idegesek az elvtársak!

Frissítve: 2020. márc. 28.


A Fidesz közeli média fel van háborodva: a Ripost szerint a melegek műbalhét csináltak, melyet felkapott a 444.hu és Népszava is. De miért idegesek az elvtársak? Miért húzzák a szájukat? Hiszen jogegyenlőség van, vagy nem?

Politikai ügy lett az Atlasz EBH-s ügyéből, pontosabban politikai nyomást próbálnak gyakorolni a sajtón keresztül, a még működő demokratikus jogintézmények egyikére az Egyenlő Bánásmód Hatóságra.

Nem lenne egyszerűbb az alaptörvénybe beírni, hogy úszósávot nem bérelhet homoszexuális sportegyesület? Nehogy már a buziknak legyen igazuk! Még a végén kisül, hogy a fasszopás nemzetbiztonsági kockázat, és néhány éve azért hordtak szart az Operához a pride gyülekezőjének helyszínére ismeretlenek, hogy ezt a kockázatot csökkentsék! Itt jegyezzük meg, hogy a szarnak azóta sincs gazdája, bár tetemes mennyiségről volt szó! Mi lehetett az elképzelés?

No de jöjjenek a részletek, nézzük, hogy mossa a fejeket az EBH döntés után a Ripost:

„Mondhatni a heteroszexuálisokkal nem vegyülve, azokat kirekesztve, külön sávban, sőt kizárólag külön úszásoktatóval szerettek volna úszni.”

„Egyetlen biztonságos uszoda a világon nem enged be idegen edzőket, hiszen nem vállalhat értük felelősséget.” Természetesen a témának vannak hazai szakértői, akiket most a sportszerűség kedvéért nem emlegetünk föl.

„A külön úszósávban elkülönülni vágyó melegek azonban ragaszkodtak volna a külön edzőhöz is, amit a szabályok viszont nem tettek lehetővé.

Ürügyet kreáltak

A történet lényegében ennyi, a kutya meg nem különböztette hátrányosan a melegeket, transzneműeket, sőt az úszni vágyó leszbikusokat sem.” – írja leleplező cikkében a kormányközeli Ripost.

Sporttörténelem Az Egyesült Államokban élő meleg férfiak már a 70-es években megalapították a saját sportegyesületeiket: Los Angelesi Csütörtöki Póló Liga (1974), Big Apple New Yorki Softball Liga Mannhattenben (1977) és ugyan ebben az évben az Észak-amerikai Meleg Amatőr Sportolók Szövetsége és 1978-ban megalakult a Los Angelesi Tenisz Szövetség.

1980-ban írt felhívást, egy bizonyos New York Ramblers nevű meleg és leszbikus labdarugó szövetség a Village Voice lapba, hogy tagokat keresnek, aminek végül sikere lett, hiszen azóta is működik a szervezet.

1980-ban alakult meg a Nemzetközi Meleg Tekegolyó Szervezet. 1981-ben Meleg és Leszbikus Tenisz Szövetség, 1982-ben jött létre a Nyugat-Hollywoodi úszó és vizes póló csapat. 1985-ben született a Los Angelesi Blades néven egy meleg jéghoki csapat. 1986-ban kezdte meg működését az első San Franciscoi meleg kosárlabda egyesület.

1982-ben tartották meg az első nemzetközi LMBTQI sporteseményt a Gay Gamest, amit azóta is 4 évente tartanak meg. Alapítói közt szerepel Tom Waddell sportoló (1937-1987) aki AIDS-ben hunyt el.

Magyarországon 1991 óta létezik a Vándor Mások. 2004-ben alapították az Atlasz Sport Egyesületet. Bár vannak próbálkozások: Templefit konditerem kifejezetten LMBTQI célközönséget célozza meg, mely heteroszexuális-barát helyszín is egyben.

Hogy mi lesz az Atlasz ügyével? A bíróság majd eldönti, és beszámolunk róla.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page