top of page

BANG! szeptember 22-24.


A BANG-et, azaz a Budapest All Nation’s Game-et most rendezi meg harmadjára az Atlaszsport. A rendezvény nemzetközi verseny, melyen bárki részt vehet, aki megmérettetésre vágyik.

Első alkalommal csak fallabda volt, aztán ez kiegészült a futással és idén már a tollaslabda is helyet kapott a kínálatban.

Az úszást is szeretnék majd bevonni a közeljövőben, de ez attól is függ, hogy mekkora az érdeklődés, hiszen minimum 120 fős nevezéstől válik érdekessé egy versenyszám.

Természetesen csak olyan sportágat szeretnének behozni a BANG-be, ami egyébként is létezik szakosztályként az egyesületen belül.

Érdekesség, hogy volt egy „Csobbanás” nevű rendezvény korábban, amit összesen háromszor rendeztek meg, de aztán az Eurogames után már nem sikerült újraéleszteni állítólag anyagi okokból. Így lett az „utódja” – még ha sokan ezt vitatják is – a mostani BANG.

Mennyire szól nőknek ez a verseny, milyen a hölgyek részvételi aránya?

Idén is neveztek és tavaly is voltak női résztvevők, de tény, hogy az arányuk elég csekély, a sportolók mintegy 10%-a csupán. Így ők nem is tudnak majd a versenyeken külön kategóriában indulni – meséli Banach-Nagy Milán az Atlasz és a BANG egyik szervezője.

Mi az oka a nők alul-reprezentáltságának a sporteseményeken?

Már több erőfeszítést is tettünk ennek kapcsán - mondja Milán, pl. a Labriszt is megkerestük ez ügyben számítva a támogatásukra és együttműködésükre. Ennek ellenére

nem sok a szervezeti keretek között sportolni vagy versenyezni vágyó leszbikus. Nem tudni miért.

Melyik a legnépszerűbb Atlasz szakosztály a nők körében?

Az úszás és a tollaslabda tűnik a legnépszerűbbnek, ezt követi a fallabda a sorban.

Honnan, mely országokból érkezik a legtöbb résztvevő?

A britek és a franciák vesznek részt a legnagyobb számban. Általában csoportosan érkeznek. Baráti körök, közösségek szoktak együtt jönni.

Alapvetően ez tényleg egy verseny, tehát inkább résztvevőként érdekes, s nem annyira nézőként. Ebben talán eltér a klasszikus meleg olimpiáktól. Viszont lesznek színes kiegészítő programok is, pl. Pink túra, brunch és az elengedhetetlen BANG Party.

A rendezvény regisztrációhoz kötött, különböző csomagok közül lehet választani, melyre itt lehet jelentkezni.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page