• Hardi-Nagy Hilda

Csúcskérés – Az Alacsony-Tátra


Az illem úgy kívánja, hogy mielőtt bármit is írnék, bemutatkozzam, és egyúttal bemutassam újonnan induló rovatomat, a Komfortzónát.

A nevem Hardi-Nagy Hilda és írásaimmal, melyeket mostantól heti rendszerességgel olvashatnak a kedves érdeklődők, arra fogok kísérletet tenni, hogy izgalmas túraötletekkel, különleges helyekre való betekintéssel, vagy éppen ismeretlen mozgásformák bemutatásával kimozdítsam olvasóimat abból a bizonyos komfortzónából, amit nevezhetünk íróasztalnak, karosszéknek, kanapénak, vagy bármi egyébnek, ami távol tart minket a mozgástól, a természettől, és bizony sokszor az egészségtől is.

A természet iránti rajongásom korai húszas éveimre vezethető vissza. Ekkor látogattam el először a Tátrába, s lett ebből a kirándulásból egy életre szóló szerelem a Kárpátoknak eme csodálatos gyöngyszeme iránt.

Mi mással is mutatkozhatna hát be a Komfortzóna, mint egy szép őszi, tátrai nap leírásával!

Úti cél az Alacsony-Tátra, trangoškai indulással a Gyömbér és Chopok csúcsok irányába (utóbbi a síelők előtt nyilván nem ismeretlen, ám azt kevesebben tudják, hogy kiváló kirándulóhely is), majd nap végén visszaérkezés a kiindulási ponthoz a Bystrá-völgybe.

Az utazási távolság egyébként nem nagy, Budapestről autóval néhány óra alatt elérhető. A kényelmesebbeknek, ennek ellenére ajánlott egy ott alvással számolni, hiszen a túra hossza nagyjából 15 kilométer, mely a szintkülönbséget figyelembe véve és pihenőket beiktatva, 7-8 óra alatt tehető meg.

Csapatommal mi bevállaltuk a feszített tempót, és reggel 5.30-kor keltünk útra Budapestről. Kényelmes tempóban utazva, kilenc óra után kicsivel érkeztünk meg Trangoška parkolóba. Az időjárás kegyesnek ígérkezett, ragyogóan sütött a nap, légmozgás alig volt, az sem zavaró mértékben. Jókedvvel és kalandvággyal feltöltődve vágtunk neki hosszú és kicsit sem könnyű utunknak.

A Tátrára is igaz, ami a hegyekre általában, nevezetesen, hogy az időjárás egy pillanat alatt is képes akár 180 fokot fordulni. A ragyogó napsütést alig félórányi mászás és úgy 300 méter szintemelkedés után hideg szél és hófúvás váltotta fel (hangsúlyozom, október elején járunk!), amihez még hozzátársult az a hómennyiség, amit a szél a Gyömbér csúcsról fújt le, egyenesen az utunkba.

Kedvünket persze ez egy pillanatra sem szegte, sőt örültünk, hogy az ősznek már ebben a korai szakaszában havat láthatunk. Néhány rövidke pihenő beiktatása után, valamivel több, mint másfél órával később érkeztünk meg az 1740 méteres magasságban fekvő M.R. Štefánika menedékházhoz, mely már közel száz éve, 1924 óta fogadja a megpihenni vágyó túrázókat. Szeretem ezt a házat. Talán azért, mert mind maga, az épület, mind a környezete a Magas-Tátrában fekvő Téry házra emlékeztet, ami az egyik legkedvesebb túrahelyem.

A kilátás innen több mint pazar, amit megfáradt végtagjaink és a kínzó éhség ellenére sem tudtunk nem hosszasan megcsodálni. A panoráma csakugyan lélegzetelállító, bár ez valójában egész úton elmondható volt, hiszen a Gyömbér kristályos ragyogásában még a fel-felerősödő hóvihar közepette is végig gyönyörködhettünk, legalábbis azokban a percekben, amikor napocska kegyes volt hozzánk és néhány perc erejéig rávillantotta ragyogó mosolyát.

De visszatérve a menedékházra, a miliő páratlan, kis szerencsével, tiszta időben ellátni egészen a Magas-Tátráig. Az ember némi fantáziával, különösen télen, szinte a Himalájában érezheti magát.

Pihenő, egy tányér meleg leves, egy forró tea, vagy pálinka, vagy sör, kinek mi, vérmérséklete szerint. És jöhet a… Nos, igen, itt sokan azt a szót használnák, hogy csúcstámadás. Nekem ez valahogy mindig is bántotta a fülemet. A természethez, főleg a hegyekhez, oly mértékű tisztelettel fordulok, már gyerekkorom óta, hogy még a legveszedelmesebb csúcsot sem tudnám ellenfélnek, vagy akár csak meghódítandónak tekinteni. Számomra a Hegy egy csodálatos tünemény, akit szépen kérni kell, hogy engedjen kicsit magához, és ha nemet mond, azt is tiszteletben kell tartani.

Szóval nevezzük inkább csúcskérésnek, akármennyire is esetlen talán ez a szó.

A csúcskérés ezen a napon visszautasításra talált. A menedékháztól továbbhaladva az időjárás még rosszabbra fordult, néhány száz méter megtétele után jobbnak láttuk visszafordulni.

Aki próbálkozott már élete során hegymászással, az tudja, milyen nehéz egy ilyen döntést meghozni (nekem legalábbis mindig az), de a józan ítélőképességet soha nem szabad feladni, és ha ez a megfelelő döntés, akkor meg kell hozni.

A Tátra mindig visszavár és én mindig vissza is fogok hozzá térni.

#komfortzóna #túra

ffffff