top of page

Botrányba fulladt az LMBT-jogok és a menekültek miatt a Nagycsaládosok rendezvénye!


Múlt szombaton 30. születésnapját ünnepelte a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, ahol az egyik felszólaló a menekültekről és a menekült családokról, valamint az LMBTQ párok családmodelljéről kezdett beszélni, a résztvevők nem kis meglepetésére.

A programban szereplő 5 percnél sokkal hosszabbra nyúlt Annemie Drieskens a nemzetközi családvédő szervezet, a COFACE elnökének beszéde a Várkert Bazárban október 14-én tartott rendezvényen, ugyanis Herczegh Anita, az államfő felesége jelen volt ugyan, de az előzetesen kiadott programtól eltérően nem mondott köszöntőt, így a COFACE szervezet elnöke hosszabban beszélhetett.

A rendezvényen jelenlévők nem értették, miért kell az évforduló kapcsán a menekültekről, menekülő családokról megemlékezni, és amikor az LMBTQ párok „családmodelljei" kerültek szóba, még a levegő is megfagyott.

A kellemetlenséget hajókirándulás közben próbálták feldolgozni a nagycsaládok képviselői. Ahogy mondják, sok fórum nyílik a párkapcsolatokról szóló párbeszédre. Szerintük ez méltatlan megnyilvánulás volt a külföldi vendégtől.

Ünneprontás, nincs jobb szó erre, mondta Némethy Zoltán, a NOE korábbi főtitkára rámutatott - a szervezetük alapszabályában 30 éve változatlan formában szerepel a család fogalma, s nem kívánnak azon módosítani.

Bár az alapszabályban a család fogalmát nem, de összegabalyodó politikai szálakat annál inkább találtunk!

2.§ AZ EGYESÜLET FELADATAI

(1) c.) javaslatokat terjeszt elő az illetékes állami, politikai és társadalmi szervekhez és szervezetekhez a családokat, különösen a nagycsaládokat érintő ügyekben;

(2) Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page