Ez a történet leginkább arról szól, hogy mit jelent a szeretet, a szerelem, a valódi összetartozás. Egy német takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül két ember minden elvárástól független egymásra találásáról szól, a kapcsolatuk megéléséről, és arról, ahogy a szűkebb és tágabb környezetük reagál rá.
Az Alföldi rendezés egy idősödő takarítónő és egy marokkói bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el szívszorító egyszerűséggel és tisztasággal. Fassbinder színpadi adaptációja magyarországi ősbemutató.
Az 1974-es Németország társadalmi közege sok mindenben nagyon hasonlít a mostani hazai társadalmi közegre, a bevándorló kérdéssel, a társadalmi különbségekkel.
Mindkét közeg ugyanolyan előítéletekkel viseltetik és sztereotípiákban gondolkodik, de míg a gyűlölet gócpontja a németeknél fogcsikorgatva az elfogadás felé mozdult, addig nálunk marad az üvöltő gyűlölet.
Nem új keletű jelenség az idegenek, a bevándorlók, a menekültek elleni hangulatkeltés. Ennek az aktuális jelenidejűségére helyeződik a hangsúly az előadásban?
Fontos kérdésnek tartom, hogy Magyarországon, a történelmi múltunk miatt, most szembesülünk ezzel a problémával. A német társadalom nyitottabban áll hozzá az élethez. A bevándorlók náluk valóságos emberek, a pék, a takarító, a taxisofőr, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerülnek. Nem arc nélküli terroristák, akik AIDS-et terjesztenek és megölik a keresztényeket, mint ahogy azt nálunk a hatalom sugallja.
A hatvanas özvegy, Emmi és a nála több mint húsz évvel fiatalabb Ali találkozásának, a szomszédok, rokonok, ismerősök által kezdetben kipellengérezett kapcsolatának a kiindulópontja a magány, a kirekesztettség, mégis az első perctől bizalommal fordulnak egymás felé.
Mindenféle összetevőjében valós kérdéseket vet fel kettejük története. A szeretet, a szerelem nem korfüggő. Fassbinder ezt úgy fogalmazza meg, hogy nem függ a magány attól, hogy ki honnan jön, hány éves, mint ahogy a szerelem sem. Minden életkorban ugyanolyan elementáris a szerelem megélése.
Az alaphelyzet zűrös, kezdve attól, hogy mit gondolunk azokról, akiknek más a bőrszíne, a kultúrája, mit gondolunk a fiatal férfi–idős nő kapcsolatáról, mit vár el a társadalom egy hatvanas magányos nőtől, megbecsüljük-e ugyanannyira egy takarítónő munkáját, mint egy vezérigazgatóét.
„A félelem megeszi a lelket”, Ali szájából hangzik el életbölcseletként.
Az idegenségünket mindig a félelem dominálja. A tömegben erősek vagyunk, egyedül félünk. Ali erre azt mondja, minek félni, hiszen az életet nem irányíthatja a félelem. Ha viszont folyamatosan azt hallod és olvasod, hogy sok mindentől félned kell, sőt el is várják, hogy rettegj mindentől, ami ismeretlen számodra, akkor nehéz eljutni oda, hogy ne félj.
Főszerepben Hernádi Judit aki egy takarítónőt játszik. A több mint húsz epizódszerepet pedig négy színész játsza, mert „takarékosabb megoldás négy színésszel dolgozni huszonhat helyett, az epizódszerepek összevonásával sűrűbben lehet ábrázolni a sűrű társadalmi közeget. És a négy színészre, akik ezeket a szerepeket játsszák – Parti Nóra, Bercsényi Péter, Mihályfi Balázs, Szatory Dávid – ez igazi nagy feladatot ró.” – nyilatkozta a darabról Alföldi Róbert.
Az alföldi rendezésében színpadra állított darabban több női szerepet is férfiak játszanak, mely zseniális és bravúros megoldás. Fassbinderre jellemzően a darab végén nincs happy end, de elvárható lett volna, ha az utolsó jelenetben összekeverednek a karakterek, és a férfi szereplők női karaktereik jelmezében állnak színpadra meghajolni az előadás végén.
A színpadra korlátozott rálátású ülőhelyek közönsége a színpad két oldalán felépített sorokban kaptak helyet, így a szerencsésebbek testközelből nézhetik az előadást!
