top of page

Az interszex a hiányzó nem a német jogban?


Vagy legalábbis múlthétig még az volt! Érdemes ezt a 2009-es cikket újraolvasni a múlt heti német alkotmánybírósági döntés fényében, amely kimondja, hogy be kell vezetni egy „harmadik nem” kategóriát az interszex és nem-bináris emberek számára.

A cikk írásának idejében még csak lobbizás folyt az interszex emberek jogaiért Németországban, és ez is elsősorban a csecsemőkön végzett nemi kiigazító műtétek ellen folyt, illetve a nem megváltoztatásának jogáért.

Angela Kolbe németországi jogász veti fel cikke végén, hogy az interszex emberek egyenlőségének érdekében vagy el kellene törölni a nem hivatalos nyilvántartását (ezt szeretnék most a német és nemzetközi interszex és transz egyesületek), vagy lehetővé tenni a harmadik nemként való regisztrációt.

Azt is végigveszi, mik ennek a fő akadályai, és arra jut, hogy leginkább a házasság heteronormatív módon való felfogása. A konzervatívok attól tarthatnak, hogy ha mondjuk egy leszbikus megváltoztatja a nemét az „egyéb” kategóriára, simán feleségül veheti a barátnőjét (lévén most már különneműek), és juj, akkor mi lesz.

Gyanítom, hogy tényleg ez lehetett a dolog mögött, ugyanis az AB-döntés feltűnően hamar az egyenlő házasság bevezetése után történt; most már nincs a nemnek jelentősége a párkapcsolatok szempontjából, tehát akár lehet belőle kettőnél több.

Transz és nem-bináris emberek olykor méltatlankodnak, hogy miért kell az LMBTQ-t egyben kezelni; külön mozgalmat szeretnének, hiszen úgymond nekik semmi közük a szexuális orientációhoz.

Olyan értelemben jogos a tiltakozás, hogy sok, magát LMBTQ-nak mondó szervezet valójában kevés aktivizmust folytat transz területen. A német események azonban jól illusztrálják, hogy a nemi identitás és szexuális orientáció miatti megkülönböztetés szorosan összefügg.

Ennek magyar változata az a törvény, miszerint ha egy házaspár egyik tagja nemet akar váltani, előbb el kell válniuk, hiszen ezáltal automatikusan buzik lesznek (és azok ugye nem élhetnek házasságban, mert juj, akkor mi lesz).

De nemcsak a törvény, a közgondolkodás is összekapcsolja a két dolgot, és nemcsak azokra gondolok, akik nem tudják a két fogalom közti különbséget (a közelmúltban ezt gyakorló jogászoknál tapasztaltam).

Például a transz nők elleni gyilkosságok gyakran történnek úgy, hogy egy pasi fölszed egy tök jó nőt, aztán a hálószobában felfedezi rajta a férfi nemi szervet, és iszonyatosan kiakad azon a lehetőségen, hogy akkor ő most buzinak számít, hiszen rányomult egy férfitestben élő emberre.

A heteroszexuális mátrix – vagyis az az elképzelés, hogy adott biológiai nem mindig adott (azonos) nemi identitással és adott (ellenkező nem iránti) vonzalmakkal jár együtt, egyaránt sújtja az LMBTQIA emberek minden csoportját.

Ennek a gondolkodásmódnak a megváltoztatása közös ügyünk!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page