top of page

Kanada törvényben is bocsánatot kér a melegek üldöztetéséért


Kedden a kanadai parlament elfogadta azt a törvényt, amely eltörli a priuszát mindazoknak, akik ellen a múltban homoszexualitás miatt indult büntetőeljárás, így ők ezentúl büntetlen előéletűnek számítanak.

Egészen 2016-ig volt hatályban az a törvény, amely szerint 18 év alattiaknak anális szexet folytatni bűncselekmény, kivéve, ha heteroszexuális házasságban élnek.

A mostani törvényjavaslatot a liberálisok nyújtották be, és megelőzte Justin Trudeau miniszterelnök egy novemberi felszólalása, amelynek során a parlamentben nyilvánosan bocsánatot kért mindazoktól az LMBTQ kanadaiaktól, akiknek az „államilag támogatott, rendszerszintű elnyomás és elutasítás” megkeserítette az életüket.

Az 1950-es évekről az 1990-es évek elejéig számos köztisztviselőt, illetve katonát bocsátottak el szexuális irányultsága miatt Kanadában. 1969-ig a közös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot törvény tiltotta. Egészen 2016-ig volt hatályban az a törvény, amely szerint 18 év alattiaknak anális szexet folytatni bűncselekmény, kivéve, ha heteroszexuális házasságban élnek, bár Kanada több állama ezt már korábban alkotmányellenesnek minősítette.

Az új törvény része annak az erőfeszítésnek, amellyel a jelenlegi kanadai kormány próbálja jóvátenni a múlt bűneit. A szimbolikus gesztus mellett a kormány összesen 110 millió dollárt szán azoknak a köztisztviselőknek a kártalanítására, akiknek szexuális orientációja miatt tört derékba a karrierjük annak idején, illetve 15 milliót a témával kapcsolatos megemlékezésre és oktatásra. Az ellenzék egyetért a bocsánatkéréssel, viszont úgy véli, az anyagi kártérítés nem kompenzálhatja az áldozatokat az általuk átélt szenvedésért.

Novemberi beszédében LMBTQ polgártársaihoz szólva Justin Trudeau miniszterelnök így fogalmazott: „Mindannyiunk kollektív szégyene, hogy így bántak veletek. És az is mindannyiunk kollektív szégyene, hogy ilyen sokáig kellett várnotok a bocsánatkérésre.”

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page