top of page

Visszavonták a házassági egyenlőséget Bermudán


Kevin Dallas a bermudai idegenforgalmi hivatal meleg igazgatója levélben kérte a szigetállam képviselőit, hogy ne szavazzák meg a melegházasság visszavonását, mivel a döntés súlyos károkat okoz az ország turizmusának és jó hírnevének.

A bermudai idegenforgalmi hivatal vezetője - pozícióját felhasználva - arra figyelmeztette a politikusokat, hogy rossz döntést készülnek meghozni.

Májusban a bermudai legfelsőbb bíróság diszkriminatívnak minősítette a melegek házasságból való kizárását. Bár az akkori kormány megerősítette, hogy tiszteletben tartja a döntést, azonban júniusban a parlamenti választások után megalakuló új kormány nem tartotta be elődje ígéretét

A visszamenőlegesen hozott döntés értelmében élettársi kapcsolatra lesz lehetőségük a meleg pároknak, ami teljesen azonos jogokat ad a házassággal, ám az nem nevezhető házasságnak. Csekély vigasz, hogy az eddig megkötött melegházasságok jogilag érvényben maradnak

A idegenforgalmi hivatal igazgatója pozícióját felhasználva, arra figyelmeztette a politikusokat, hogy rossz döntést készülnek meghozni. A szerdai szavazás előtt nyílt levélben kérte a bermudai parlament képviselőit, hogy ne szavazzák meg a törvényjavaslatot.

„A törvény komoly kockázatot jelent az idegenforgalomra. Ráadásul mi már bevezettük melegházasságot. A házassági egyenlőség visszavonása egyértelmű diszkrimizáció az LMBT közösség számára. Árt Bermuda jó hírnevének, ami a turizmusra is negatív hatással lesz. Ezért kérem, hogy nemmel szavazzanak.” - írta levelében a hivatal vezetője, hozzátéve - „A világ felé azt kell kommunikálnunk, hogy Bermuda nem véletlenül meleg, barátságos és mindenki számára nyitott úti cél.”

Kevin Dallas 2017 eleje óta vezeti a bermudai idegenforgalmi hivatalt. Régebben marketingesként dolgozott és szabadidejében egy LMBT-szervezetnél tevékenykedett, ahol az volt a fő feladata, hogy frissen végzett meleg egyetemistáknak segítsen elhelyezkedni az üzleti életben és az iparban.

Egy márciusi interjúban azt nyilatkozta, hogy a meleg turistákra szeretne koncentrálni. Azt még nem tudni, hogy a parlament döntése fogja-e befolyásolni a térség turizmusát.

A házassági egyenlőség visszavonása hideg zuhanyként érte az esélyegyenlőségért küzdő aktivistákat és civilszervezeteket. A konzervatív és vallásos szervezetek elégedettséggel fogadták a döntést.

Kevin Dallas

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page