top of page

12+1 berlini esemény melyre érdemes ellátogatni 2018-ban


Berlin, mint Európa egyik meleg fővárosa bővelkedik az izgalmas meleg helyekben és programokban. Ha tervezed, hogy kilátogatsz, akkor ezekre az eseményekre számíthatsz 2018-ban.

A Respect Gaymes egy egésznapos LMBT sportfesztivál

Természetesen ez nem az összes berlini program, mi most a legnagyobbakat igyekeztünk összeszedni, reméljük ez segít a választásban!

1. Lady Gaga Koncert

Az előző amerikai elnök Obama egyszer a melegek királynőjének nevezte az aranytorkú énekesnőt, aki a zene minden műfajában otthonosan mozog és február 23-án tartja meg a Mercedes Benz Arénában az októberben elmaradt koncertjét. A polihisztor európai turnéját ízületi- és izomfájdalmi betegsége miatt kellett elcsúsztatni. Annak ellenére, hogy az orvosok hosszú gyógyulási időt mondtak, sikerült a betegségén felül kerekednie. Lady Gaga a közösség köreiben is nagyon népszerű, mert rendszeresen támogatja és kiáll a meleg jogok mellett.

2. Teddy díj

Ezen nap izgalmasnak ígérkezik Berlinben, mert ekkor osztják ki a Teddy Awards-ot is, másnéven a Teddy díjat. A 68. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál, másnéven Berlinálé meleg film díját február 23-án osztják ki 2 kategóriában: Teddy Zsűri díj és Teddy Speciális díj.

A világ legjelentősebb LMBT fesztivál díja egy társadalom politikailag elkötelezett elismerés, amelynek nem csak kulturális jelentése van, hanem társadalmi felelősséget is hordoz magában, amivel a homoszexualitás a világ egyes részein tapasztalható hátrányos megkülönböztetésére szeretné felhívni a figyelmet.

3. Berlinálé

A Berlinálé február 15-25 között, és a díjátadó gála meg február 23-én este fél 9-től a Berlini Filmfesztivál Házban kerül megrendezésre. A díjat idén 33. alkalommal adják oda.

A jegyek a díjátadóra már online megvásárolhatók. További infók: http://www.teddyaward.tv/

4. Snax party

Egy évben kétszer kerül megrendezésre Németország egyik legnagyobb meleg partija a Snax Klub. A terület nagyságát jól mutatja, hogy összenyitják Lab'oratory-t és a Berghain-t, mely utóbbi a világ egyik legnépszerűbb szórakozó helye. Az eseményre érdemes nagyon korán odamenni, mert hosszú sorokban állnak. A partin a fétis vagy a meztelenség alapkövetelmény. Lehet ruha rajtad, de az nagyon kevés. Ha ismered a Revolver, Beast partikat, akkor szorozd meg azokat kettővel és megkapod ezt az eseményt. A belépés után mindenki kap egy zsákot, amibe a holmijait teheti.

Az év első bulija március 31-én lesz, a következő november környékén. http://www.lab-oratory.de/info/

5. Sam Smith koncert

Április 25-én a homoszexualitását nyíltan vállaló Sam Smith lép fel a Mercedes Benz Arénában. Ő is Lady Gaga nagy rajongója, négyszeres grammy díjas és 2016-ban oszkár díjat kapott a legjobb betétdal kategóriában a "Writings on the Wall" számáért..

6. 26. Leszbikus-Meleg Utca fesztivál a meleg negyedben

A Schönebergi meleg negyed Nollendorfplatz közeli részében lévő utcákban kitelepülős, iszogatós, bulizós, vásári hangulatú egész napos fesztivál.

Ha kedveled a meleg vásári portékákat, akkor mindenképpen itt a helyed. Az időpont július 21 és a belépés ingyenes. További infók: https://www.facebook.com/events/1178778715561703/

7. Berlin Pride másnéven CSD

A német főváros legnagyobb LMBT eseménye idén július 28-án kerül megrendezésre, ahol majd 1 millió ember parádézik. A menet a Kurfurstendammtól indul és a Brandenburgi kapunál ér véget, ahol kirakodó vásár, szabadtéri színpadok, bungie jumping és bulik töm kellege várja a kilátogatókat. Aki hazai ízekre vágyik az lángost és kürtős kalácsot is kaphat az eseményen. Az esti bulikra érdemes előbb megvenni a jegyeket, hacsak nem akarod az estét a sorban tölteni. A szaunákba szintén javasoljuk, hogy érkezz korán, mert volt olyan év hogy délután 5-kor mentünk és 40 percet álltunk sorba. A felvonuláson a részvétel ingyenes. További infók: http://csd-berlin.de/

8. Respect Gaymes

Egész napos LMBT sportfesztivál a Friedrich-Ludwig-Jahn sportparkban a Lesben-und Schwulenverband Berlin-Brandenburg E.V. civilszervezet szervezésében. A sportprogramok mellett vásár és egy szabadtéri színpad is várja a résztvevőket. A belépés ingyenes. https://berlin.lsvd.de/projekte/respect-gaymes/

9. Leszbikus-Meleg parkfesztivál a Friedrichshine-i Szabadtéri Színpadon

Szintén LMBT utcafesztivál, de természetes környezetben és jóval több fellépővel. A kitelepülős, vásáros hangulatot a piknik hangulat és a rengeteg fellépő teszi színessé.

Az időpont, augusztus 11 és természetesen ez is ingyenes. http://www.parkfest-friedrichshain.de/

10. Folsom

Az Európai Bőr-Latex Fétis Fesztivál, ami a világon csak San Francisco-ban és Berlinben kerül megrendezésre idén szeptember 8 lesz. Korábbi cikkeinkben már részletesen foglalkoztunk az eseménnyel.

Helyszín a Schöneberg-i meleg negyed Wittenberg platz-hoz közelebbi része főleg a Fuggerstraße-n.

Ha szereted a BDSM szexet, akkor mindenképp itt a helyed. Ha kedveled az állatokat, különösen az emberek által beöltözötteket, akkor nyugodtan játszhatsz velük, vagy akár veled is játszhatnak és nem kell megijedni néha az ostorok csapásától, mert nem téged ütnek, hacsak nem te kéred. Nagyszerű hír, hogy ez alkalommal az ilyen termékeket árusító boltokban pedig hosszú sorok állnak, mert jelentős árleszállítás szokott lenni.

Szóval ha BDSM szexről fantáziálsz mindenképp javasoljuk, hogy gyere el legalább egyszer ide.

Az utca fesztivál ingyenes, az esti bulik pedig fizetősek. Időpont: szeptember 8. További részletek a honlapon: http://folsomeurope.info/

11. Szivárvány családi nap

Nyár végi utca fesztivál kis gyerekes családoknak, főleg gyerek programokkal. Nem egy nagy program a többi általam sorolthoz képest, de egy családosnak, vagy olyanoknak akik gyereket terveznek, ez a program nagy segítség lehet, mivel számos tanácsadó szervezet is kitelepül.

12. Októberfeszt Szivárvány nap- Oktoberfest Regenbogen Tag

A németeknél hagyomány az októberfeszt, más néven október fesztivál, ami gyakorlatilag csak a sör vedelésről szól. Ennek is van LMBT megfelelője, amit egy hatalmas sátorban rendeznek meg október egyik napján a Hauptbahnhof (Főpályaudvar) előtti Washingtonplatz-on. Belépő nincs. Nem egy nagy esemény, de ha valaki imádja az októberfeszteket, akkor érdemes ekkor kijönnie.

13. Hustlaball

Hosszú hétvégés parti sorozat a hedonistáknak, fetisisztáknak, és parti arcoknak. Az esemény csúcspontja a Hustlaball awards, az európai meleg pornó oszkár, ahol a meleg világ pornósait díjazzák a különböző kategóriákban. Az időpont október 18-20 és a helyszín főleg a Kitkat klub. A jegyeket érdemes előre megváltani. A gála 19-én este 8 órakor lesz. További infók: http://www.hustlaball.de/

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page