top of page

1360 azonos nemű házasodott tavaly Berlinben


A melegházasságot tavaly júliusban szavazta meg a német parlament és október 1-én lépett hatályba.

Berlinben 680 pár kötötte össze hivatalosan az életét tavaly október 1 és december 31 között. Az házasodók egyharmada volt nő.

A németországi melegházasságot a világon is egyedülálló módon rekordidő, azaz 5 nap alatt szavazták meg, de az országos civilszervezetek és egy egyes pártok már hosszú évek óta harcoltak a házassági egyenlőségért.

A melegházasság bevezetése a színfalak mögött már régóta érett Németországban, ugyanis Merkel összes szóba jöhető tárgyalópartnere a meleg házasságot tette meg egyik alapvető feltételének egy esetleges koalíciós együttműködésre. A koalíciós tárgyalások pedig már csaknem féléve döcögnek.

A német szövetségi parlament tavaly júniusban 393 igen, 226 nem és 4 tartózkodás mellett fogadta el a melegházasságra vonatkozó törvényjavaslatot. Merkel nemmel szavazott, aki a 2013-as Bundestag-választás kampányában még mereven elzárkózott a melegházasság bevezetésétől – és hevesen bírálta ellenfeleit, hogy pártpolitikai üggyé akarják tenni a melegházasság ügyét.

Civilszervezetek komolyan nehezményezik, hogy a tervezett kormányzati együttműködésben semmilyen szó nem esik az LMBT közösségről, ami azért különös, mert az egyik fél a német szocialisták (SPD) a meleg házasság bevezetését saját sikerként könyvelték el.

A legtöbben 362-en Tempelhof-Schöneberg-ben, 200-an Charlottenburg-Wilmersdorf-ban, és 194-en Friedrichschain-Kreuzberg-ben házasodtak össze.

Érdekesség, hogy az összeházasodók kétharmada volt férfi, és nagy részük a már korábban bejegyzett élettársi kapcsolatait nyilvántartatta házassággá.

A német fővárosban a tavalyi év utolsó negyedévében összesen 3 700 házasságkötés volt.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page