top of page

Vacsoraestekkel támogatják a kanadai meleg muszlimokat


Egy ottawai közösség, az általuk szervezett vacsorákon keresztül, lehetőséget ad a városban élő meleg muszlimoknak, hogy erős kapcsolatot alakíthassanak ki, és megtapasztalhassák az elfogadás érzését.

A kanadai muszlimok főzéssel egybekötött találkozókat tartanak

A csoport célja, hogy segítsék mindazokat a meleg muszlimokat, akiket a családjuk és a vallási közösségük kitagadott.

A Gay Muslims United (Egyesült Meleg Muszlimok) szombatonként főzéssel egybekötött estéket szervez, ahol közösen készítik el az ételeket, majd közösen fogyasztják el.

A Gay Muslims United (Egyesült Meleg Muszlimok) vezetője - Yusuf Celik - azt szeretné, ha ezekkel a találkozókkal családias légkört teremtenének, mivel sem a mecsetekben, sem a közösségekben nem látják szívesen a melegeket, a családok pedig gyakran elfordulnak tőlük.

A csoportot - Yusuf Celik - idén hozta létre, hogy lehetőséget és támogatást biztosítson a muszlimoknak, közülük is leginkább azoknak, akik a család, a barátok és a kultúra üldözésétől félve élnek.

A legelső – múlt havi - vacsorán 12 fő vett részt, de a második vacsorára már 25 fő részvételére számít.

A Celik által létrehozott Facebook csoport, - amely a Gay Muslims United nevet viseli - 2018. január 1-jén indult, és már most több mint 12 000 követője van.

Celik szerint a meleg muszlimokat nemcsak a családjaik és a közösségeik utasítják el, de számtalan esetben maguk a kanadai LMBT közösségek is, melynek oka valószínűleg az, hogy ők más kulturális irányelvekkel és igényekkel rendelkeznek.

A legtöbb kanadai LMBT csoport az emberi jogokra és a képviseletre fókuszál, ezért is kell egy olyan családias légkört teremteniük, ahol közösen főzhetnek, együtt fogyaszthatják el a vacsorát, miközben táncolhatnak, nevethetnek együtt.

A vacsorákon résztvevők megosztják a többiekkel az általuk főzni kívánt ételek receptjeit, majd az alapján néhány résztvevő megvásárolja a szükséges hozzávalókat. A közösen elkészített és elfogyasztott vacsorát gyakran gyakran követi tradicionális tánc.

Celik bizonyos szempontból szerencsésnek érzi magát, mert mindkét lánytestvére támogató és megértő vele szemben, de mindezek ellenére nehéz volt számára felvállalni, hogy meleg.

Azt nyilatkozta, hogy amikor felvállalta a másságát, hatalmas szégyenérzete volt, és mivel rengeteg kihívással kellett szembenéznie, így megpróbált magában kárt tenni.

Abban bízik, hogy a vacsoraestek támogatást nyújthatnak a meleg muszlimoknak, akik hozzá hasonlóan, számtalan kihívással szembesülnek.

Celik célja az, hogy érezzék a "külső család" nyújtotta biztonságot, és ne érezzék magukat egyedül.

0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Head
fffffffffff

bottom of page