top of page

Érdemes elmennünk szavazni?


A barátommal több mint 1 éve költöztünk ki Németországba, bár néha van honvágyunk, de még nem szeretnénk hazaköltözni.

Nem a diktatúrára, illetve arra a pártra érdemes szavazni,

aki legszívesebben betiltaná a prideot és börtönbe zárná a melegeket!

Kedves Péter! Akárcsak te, én is kint élek Németországban, csak míg te Berlinben, addig én a szomszédos kis városban Potsdamban.

A barátommal több mint 1 éve költöztünk ki Németországba, bár van néha honvágyunk, de még nem szeretnénk hazaköltözni.

Életemben soha nem szavaztam külföldön és noha szeretnék elmenni, de a leghalványabb fogalmam sincs arról, hogy mit és hogyan kell csinálnom. Amellett, hogy itt is van lakcímem, még mindig be vagyok jelentve a legutolsó miskolci címemre. A párom már komplikáltabb, mivel ő teljesen kijelentkezett Magyarországról.

Hol és hogyan tudunk jelentkezni a közelgő magyar országgyűlési választásokra? Legfőbb dilemmánk, hogy érdemes egyáltalán elmenni szavazni?

A kiköltözésünknek legfőképp anyagi okai voltak, és hogy melegként olyan szabadnak mint Németországban, még sohasem éreztem magamat, se Budapesten, sem szülővárosomban Miskolcon. Csak egy példát említenék, itt Németországban bármikor kéz a kézben sétálhatok a barátommal, még fényes nappal is.

Ha ezért Magyarországon meg nem is vertek, de egy romantikusabb pillanatért kaptam már beszólásokat, illetve megvető pillantásokat. Most, hogy jönnek a választások, reménytelennek érzem a helyzetet, és felvetődik bennem a kérdés.

Érdemes egyáltalán elmenni szavazni? Mikor lesz olyan a melegek élete Magyarországon, mint Németországban, az Egyesült Királyságban, vagy a többi nyugati államban?

Hol és hogyan tudunk jelentkezni a közelgő magyar országgyűlési választásokra? Legfőbb dilemmánk, hogy érdemes egyáltalán elmenni szavazni? - köszi Richárd

Kedves Richárd!

Köszönöm megtisztelő soraidat, mindennek előtt ara biztatlak, hogy élj a választás lehetőségével, és menj el szavazni.

Abban az esetben, ha külföldi cím van bejegyezve lakóhelyeként a lakcímkártyádon, abban az esetben regisztrálnod kell, akkor is, ha rendelkezel magyarországi tartózkodási helyelvagy sem.

Ugyancsak regisztrálnod kell a névjegyzékbe, ha a a lakcím-nyilvántartás szerint sem lakóhelyed, sem tartózkodási helyed nincs Magyarországon, vagyis ha a magyar lakcímnyilvántartásban nem szerepelsz.

Csak abban az esetben nincs szükség regisztrációra, ha magyarországi lakóhellyel rendelkezel. Ha nincs sem magyarországi, sem külföldi lakcím bejegyezve a lakcímnyilvántartásba, de a lakcímkártyád szerint van érvényes magyarországi tartózkodási helyed, ebben az esetekben automatikusan vesznek fel a névjegyzékbe, és nincs tennivaló.

A magyarországi lakcímmel rendelkezők, akik a szavazás napján külföldön tartózkodnak, lehetőségük van arra, hogy valamelyik külképviseleten (nagykövetségen vagy konzulátuson) szavazzanak. Nekik is regisztrálniuk kell itt, legkésőbb 2018. március 31. 16:00 óráig.

Hogy Magyarországon mikor lesz ugyanolyan meleg élet, mint Nyugaton, azt nem tudom, de egyszer ennek is eljön az ideje, reméljük minél hamarabb.

De ehhez az kell, hogy a melegek is tegyenek valamit, például menjenek el szavazni, és ne a diktatúrára, illetve arra a pártra adják le a voksukat, akik legszívesebben betiltanák a prideot és börtönbe zárnák a melegeket.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page