top of page

„Isten teremtett ilyennek”


Bejárta a világot, hogy Ferenc pápa magánbeszélgetésben azt mondta egy meleg férfinak: „Isten ilyennek teremtett”.

Próbatétel lenne a homoszexualitás?

Mi a jelentősége Ferenc pápa szavainak?

Juan Carlos Cruz, aki a chilei papok szexuális visszaéléseivel kapcsolatos botrány egyik fő szószólója, a múlt hónapban találkozott a pápával.

Elmondta neki, hogy a chilei püspökök melegségét használják fel arra, hogy kétségbe vonják a szavait. Erre Ferenc pápa állítólag ezt felelte: „Nézd, Juan Carlos, a pápa így szeret, ahogy vagy. Isten teremtett ilyennek, és ő szeret téged.”

A beszélgetés először a spanyol El País című újságban látott napvilágot, és a nemzetközi LMBT mozgalmak lelkesen üdvözölték, mint egy újabb jelet arra, hogy Ferenc pápa meg akarja nyitni az egyház kapuit a melegek előtt.

Ennek korábban is voltak már jelei, például a pápa 2013-as kijelentése: „Ki vagyok én, hogy megítéljem őket?” Egy másik alkalommal úgy nyilatkozott, hogy a meleg és transznemű emberek is Isten gyermekei, Isten szereti őket, és megérdemlik, hogy az egyház nyitott legyen feléjük.

Az a megközelítés egyébként, hogy a homoszexualitás nem választás kérdése, nem új a római katolikus egyházon belül.

Az 1992-es katolikus katekizmus első kiadásában, amelyet még II. János Pál adott ki, szerepelt ez a mondat: „A meleg emberek nem választják homoszexualitásukat; legtöbbjük számára ez próbatételt jelent.”

Ez értelmezhető úgy is, hogy a homoszexuálisokat Isten teremtette ilyennek. A későbbi kiadásban azonban – amely az egyetlen online, a Vatikán honlapján is elérhető változat – már nincs utalás a homoszexualitás nem választott jellegére, hanem ez szerepel: „a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”

Az egyház hivatalos tanítása elfogadja a meleg és leszbikus embereket, de magát a homoszexuális tevékenységet bűnnek tartja.

A Vatikán nem kommentálja a pápa magánbeszélgetéseit, így ezt az állítását sem.

James Martin jezsuita lelkész, aki „Building a Bridge” (Építsünk hidat) című könyvében nyitást szorgalmaz a katolikus egyház részéről a melegek felé, kihangsúlyozta, hogy a pápa magánbeszélgetésben tette a híressé vált állítást, nem nyilvános bejelentésről vagy dokumentumról van szó. Ennek ellenére fontosnak tartja.

- A pápa csak ugyanazt mondja, mint amit bármely elismert biológus vagy pszichológus is: hogy a szexuális orientáció nem választás kérdése. Sajnos sok katolikus ezzel ellentétes nézeteket vall, így sok emberben bűntudat ébred olyasmi miatt, amit nem tudnak befolyásolni.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page