top of page

Politika döntés szegedi melegnek lenni?


Múlthéten kezdett vizsgálatot az Egyenlő Bánásmód Hatóság a szegedi kitiltási ügyben.

Állítólag nem voltak elég semlegesek ezért tiltották ki őket

Van egy jó és egy rossz hírünk: minden politika

Több hónapon át tartó gyümölcsöző együttműködés eredményeképpen 2017. november 24-én közölte az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft., a Szegedi LMBT Közösségért Csoporttal, hogy a csoport nem szervezhet több programot az Új Nemzedék közösségi térben.

A kitiltásra az után került sor, hogy a szegedi LMBT csoport engedélyt kért, egy róluk szóló cikk elkészítéséhez.

A cikket a budapesti vezetőség letiltotta, ráadásul a Szegedi LMBT Közösségért Csoportnak is mennie kellett.

Indoklásként a politikai és ideológiai semlegesség megőrzését jelölte meg – csakhogy az Új Nemzedék Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft.

A Szegedi LMBT Közösségért Csoport értetlenül áll a történtek előtt, ugyanis úgy vélik pártpolitikát soha nem folytatott, pártsemlegesen működtek, mégis kitiltották az Új Nemzedék közösségi terekből a csoport közösségfejlesztő programjait.

A szervezet ezért az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, mely május 24-én tartotta szegeden első tárgyalását.

A Szegedi LMBT Közösségért Csoport szegedi a tárgyalás után úgy nyilatkozott:

"Egyetlen egyezséget tudunk elfogadni: hogy az Új Nemzedék Központ ugyanúgy kezelje az LMBTQ-szervezeteket, mint bármely más civil szervezetet.

Az Új Nemzedék Központ ezt az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt folyó eljárásban nem vállalt egyességet, így ilyen nem jött létre."

A szervezet a kitiltását követően három hónapig próbált megegyezni a központ vezetésével, de még csak válaszra sem méltatták őket.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page