top of page

Meleg pároknak is jár a GYED


Korábbi álláspontját megváltoztatva Budapest Főváros Kormányhivatala, és mégis biztosítja a gyermekgondozási díjat egy meleg férfinak, akinek bejegyzett élettársa nemrégiben gyermeket fogadott örökbe.

A kormányhivatal elnézést kért a hibás tájékoztatásért

Széleskörű jogaik vannak a gyermeket nevelő azonos nemű pároknak, amivel sokan nincsenek tisztában

Ádám és Márton 2018 tavaszán egy gyermeket fogadtak örökbe. A hivatalos örökbefogadó Márton lett, Ádám végig támogatta ebben, kapcsolatukat az állami szervek felé nyíltan vállalták.

A meleg pár hét éve van együtt és, 2015 óta bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek.

Bár a magyar jog az azonos nemű párok számára a közös örökbefogadást nem teszi lehetővé, annak nincs akadálya, hogy a pár egyik tagja gyermeket fogadjon örökbe.

Az örökbefogadási eljárás lezárultát követően minden lehetőséget számba véve arra jutottak, hogy a gyermekkel felváltva maradnak otthon, vagyis Márton után néhány hónapot Ádám is otthon tölt, így erre az időszakra ő szeretett volna gyermekgondozási díjat (GYED) igényelni.

A pár a fővárosi kormányhivatalához fordult, hogy ott tájékozódjanak az ügymenetről. A hivatal azonban azt közölte, hogy bejegyzett élettársként Ádám nem jogosult a párja által örökbefogadott gyermek után GYED-et igénybe venni.

Miután felhívták a hivatal figyelmet a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényre és az abban szereplő, a házasságra vonatkozó szabályok alkalmazását előíró rendelkezésre, a hivatal azt közölte, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény a társadalombiztosítási jogviszonyokra nem vonatkozik.

Ádám és Márton ezt követően fordult a Háttér jogsegélyszolgálatához, akik panasszal éltek a hivatal jogszabálysértő értelmezésével szemben.

Beadványukban az alapvető jogok biztosának korábbi jelentésére is hivatkoztak, amely egy adózási ügyben már megállapította: a bejegyzett élettársi kapcsolatra - a jogszabályban szereplő szűk kivételektől eltekintve - a házasságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

A panasznak a kormányhivatal helyt adott, és elnézést kért a hibás tájékoztatásért.

"A bejegyzett élettársi kapcsolat közel tíz éve része a magyar jogrendnek, a hatóságok számtalan esetben mégis zavarba ejtő tudatlanságról tesznek tanúbizonyságot.

Csak az érintettek tájékozottságán és kitartásán múlik, hogy tudják-e jogaikat érvényesíteni.” - mondja Dombos Tamás a Háttér Társaság jogi programjának munkatársa.

A Háttér Társasághoz az elmúlt években egyre többen fordulnak gyermekvállalással, gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekkel:

"Gyakran az érintettek sincsenek tisztában vele, hogy milyen széleskörű jogokat biztosítanak már ma is a jogszabályok a gyermeket nevelő azonos nemű pároknak”

“Teljesen jogos igény e családok részéről, hogy megszűnjön a jogszabályi diszkrimináció, és a gyermeket mindkét azonos nemű szülőjéhez jogi kapcsolat fűzze, amellyel a fenti jogértelmezési probléma is elkerülhető lett volna. - mondja a Háttér Társaság jogi programjának munkatársa.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page