top of page

Kordonokkal és ellentüntetőkkel keményítenének?


Homofób szervezetek ellendemonstrációi miatt jelentős lezárásokra, forgalomkorlátozásokra lehet számítani szombaton nap közben a fővárosban.

Kordonokkal keményítenének?Szombat délutánig még nem tudni lesznek-e kordonok és hermetikus lezárás

Szombat délutánig még nem tudni lesznek-e kordonok és hermetikus lezárás

A Pride szervezői változatlanul azt szeretnék, ha a rendőrség csak az elengedhetetlenül szükséges pontokon, például a beléptetéskor állítana kordonokat. Meggyőződésük szerint korlátokkal nem a békés felvonulókat, hanem az erőszakos ellentüntetőket kell elkeríteni.

Gyülekező: 14.00 lesz a Városligeti Fasoron. A gyülekező helyszínét a Dózsa György út felől javasolják a szervezők, de a Lövölde tér felé is van lehetőség belépésre.

A szervezők arra kérik a pride résztvevőit, hogy a Hősök tere környékét kerüljék el.

A vonulás során a fasorról az Andrássy útra, onnan a Nagymező utcára, majd a Bajcsy Zsilinszky úton az Alkotmány utcába kanyarodunk, és így érkezünk a Kossuth Lajos térre, melynek várható időpontja 17:00.

A magyarországi prideok történetében először a felvonulás 2007-ben fulladt botrányba, akkor a rendőrség és a szervezők nem tudták megakadályozni, hogy a szélsőségesek megzavarják a rendezvényt.

Sok résztvevőt megvertek, több rendőr megsebesült. Ezután megszaporodtak a meleg szórakozóhelyek elleni támadások.

A felvonulás szervezésében is szerepet játszó helyekre Molotov-koktélt dobtak. Ezek után azok tulajdonosai kiszálltak a Pride szervezéséből. Mivel az elkövetők kiléte a nyomozás során nem volt megállapítható, a Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette azt, de az ügyben néhány hónappal ezelőtt mégis ítélet született.

A következő években kordonok fogadták a felvonulókat. Volt olyan, hogy a rendvédelmi szerv az árvízi helyzetre hivatkozva azt mondta, hogy nem tudta biztosítani a megfelelő számú kordont, emiatt a menet indulása előtt a rendőrség azzal az ötlettel állt elő, hogy mi lenne, ha nem tartanák meg a felvonulást.

A döntés felelősségét a rendezvény szervezőire hárították. Végül lett felvonulás, és a rendőrség is megfelelő módon tudta biztosítani a menetet. Igaz innentől kezdve 2017-ig hermetikusan elzárt közegben vonulnak, így a felvonulás eredeti célját - a másság és a sokszínűség megmutatását - többé nem töltötte be a pride.

A rendőrség 2011-ben és 2012-ben a felvonulás előtt a szervezőket felszólította, hogy lépjenek fel a közerkölcsöt sértő, esetleg hiányos ruházatot viselőkkel szemben.

Garamvölgyi László, az ORFK akkori kommunikációs igazgatója a felvonulás előtt két nappal az MTI-nek azt mondta: "a rendőrség nyomatékosan felhívta a szervezők figyelmét, hogy szigorúan tartsák be a törvényi előírásokat, ne kövessenek el semmilyen jogsértést, ne tanúsítsanak provokatív magatartást."

Egymás után kétszer is 2011 és 2012-ben a BRFK megtiltotta a rendezvényt a közlekedés ellehetetlenítése miatt. Azonban a bíróság a tiltást hatályon kívül helyezte, mert a rendőrség érvei nem voltak megalapozottak.

A Fővárosi Ítélőtábla 2014. szeptember 18-án meghozott döntése értelmében a rendőrség szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg a Budapest Pride betiltásával. A döntés értelmében a BRFK-nak magánlevélben kell sajnálatát kifejezni a jogsértés miatt.

A közlekedés a felvonulások idején rendre ellehetetlenült Budapesten, amit az szokott okozni, hogy a rendőrség oly módon biztosítja a rendezvényt, hogy már a felvonulás előtt és után is órákkal lezárva tartja a menet útvonalát, ami csak azt a célt szolgálja hogy ellehetetlenítse a rendezvényt, és a közlekedést és negatív érzelmeket váltson ki az LMBT emberekkel szemben.

A tavaly odáig fajult a történet, hogy a rendezvény kezdete előtt kis idővel útvonal módosítást adtak be a szervezők, így kifogva az ellentüntetők és a kordonosok vitorlájából a szelet.

A menet alternatív útvonala a Kossuth térről a Várkert bazárig tartott kordonmentesen. A szervezők ellen gyülekezési joggal való visszaélés miatt indított eljárást a rendőrség.

De volt olyan év is, mikor a gyülekező helyszínénél az azóta már szimbolikussá lett Operánál friss sertéstrágya fogadta a résztvevőket.

Mondani se kell a szarnak azóta sem lett meg a gazdája, de az akció sokat elárul az értelmi szerző személyiségéről, és hogy mit gondol és milyen keveset is tud valójában a melegek szexuális életéről.

Ki tudja, komoly elfojtásban lehet a fickó.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page