top of page

AIDS-vakcina a láthatáron?


Egy ígéretesnek tűnő HIV-vakcina HIV-törzseket semlegesített állatoknál és már csak pár lépés és készen áll arra, hogy embereken is ki lehessen próbálni.

Az embereken történő előzetes kutatások várhatóan 2019 második felében kezdődnek

A cél egy többféle HIV-törzset semlegesítő vakcina kifejlesztése

Egy új, kísérleti oltás program, amely tökéletesen illeszkedik a HIV sérülékeny területének szerkezetébe, antitesteket termelt egereknél, tengerimalacoknál és majmoknál is, semlegesítve ezzel tucatnyi HIV-törzset.

Az eredmények fényében klinikai tesztek során embereken is kipróbálják a vakcinát, amely képes semlegesíteni a HIV-törzsek jelentős hányadát.

Az eredmények a Nature Medicine folyóirat június negyediki számában jelentek meg, a kutatásokat a az Egyesült Államokbeli Nemzeti Allergiás és Fertőző Betegségek Intézet (National Institute of Allergy and Infectious Disease) kutatói vezették.

A kutatást Peter D. Kwong a strukturális biológia részleg vezetője és John R. Mascola központi igazgató szorgalmazták.

Ahogy Anthony S. Fauci igazgató mondta, az intézet tudósai a HIV szerkezetéről meglévő tudásukat felhasználva próbáltak egy gyenge pontot találni a víruson és létrehozni egy új és erős vakcinát.

Hozzátette, hogy ez a kutatás egy fontos lépés abban a folyamatos küzdelemben, amit egy biztonságos és hatékony HIV-vakcina kifejlesztéséért folytatunk.

A vakcina epitóp alapú, ami az antigén-molekulának az a része, amelyhez az antitest kötődik, azért, hogy elpusztítsa. Ezt az epitópot két éve azonosították.

Először a tudósoknak azonosítaniuk kell az erős antitesteket, amelyeknek esélyük lehet semlegesíteni a HIV-et, aztán meg kell próbálniuk előcsalogatni ezeket az antitesteket egy vakcina segítségével. A másik lehetőség, hogy embereken végezzenek kutatásokat, hogy tapasztalati úton gyűjtsenek adatokat. Az embereken történő előzetes kutatások előreláthatólag 2019 második felében kezdődnek.

A kutatók létrehoztak számos immunogént, vagy fehérjét, hogy aktiválják az immunválaszt vagy megalkothassák a vakcinát, használva a fúziós fehérje ismert szerkezetét. Végül a hordozó anyaghoz kapcsolódó fúziós fehérje nyolc aminosavát tartalmazó immunogén bizonyult a legjobbnak, amely erős immunválaszt váltott ki.

Ezután a kutatók különböző fehérje injekciók kombinációt teszteltét, illetve az S proteinét egereken és elemezték a vakcina által létrehozott antitesteket. Az antitestek csatlakoztak a HIV fúziós fehérjéhez és semlegesítették a vírusok több mint 31 százalékát 208 HIV-törzs csoportból.

A következő fázisban tengerimalacokat és majmokat használtak, bizonyítva azt, hogy több fajon is működik a vakcina. Amikor már biztonságos lesz egy vakcina az emberi tesztelésre, lépésről-lépésre, először önkéntesek bevonásával tesztelhetik azt.

Egyéb semlegesítő hatású, kísérleti fázisban lévő HIV-vakcinákat klinikai körülmények között figyelnek meg, például a HVTN 702 kutatás és az Imbokodo kutatás keretében.

A kutatók most próbálják továbbfejleszteni a vakcinát, hatékonyabbá téve azt és meggyőző eredményeket rögzítve. Ez az egyik legújabb módszerük, amellyel egy széles körben, többféle HIV-törzset semlegesítő vakcinát próbálnak kifejleszteni.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page