top of page

Káosz Tajvanon


Mint korábban hírül adtuk, 2017. májusában a tajvani Alkotmánybíróság azt a döntést hozta, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatára való korlátozása alkotmányellenes, és két év haladékot adott a kormánynak arra, hogy törvénybe iktassa az azonos nemű párok kapcsolatainak elismerését.

Az október 27-i tajpeji pride-on 137 ezer résztvevő támogatta az egyenlő házasság ügyét

Visszaüthet az egyenlő házasságról szóló népszavazás?

Ennek hatására idén november 24-re népszavazást írtak ki az egyenlő házasságra és az iskolai szexuális felvilágosításra vonatkozóan. Ahogy azonban közeleg az időpont, egyre zavarosabb a helyzet.

Először is, a népszavazáson nem egy, hanem öt kérdésben kell majd dönteni. Ebből hármat konzervatív csoportok javasoltak, és az azonos neműek házasságának tiltására, a 2004-es nemek közti esélyegyenlőségi törvény eltörlésére, valamint az iskolákban a homoszexualitással kapcsolatos oktatásra vonatkoznak.

A javasolt kérdések tehát egymásnak ellentmondóak és zavarosan vannak megfogalmazva, lehetséges tehát, hogy sokan összezavarodnak és nem valódi meggyőződésük szerint szavaznak.

A népszavazási törvény értelmében minden kérdésről öt televíziós vitát kell folytatni, így az elkövetkező hetekben az egyenlő házasságra vonatkozó kérdésekről tizenöt ilyen vitát láthatnak majd a nézők. Kiderült azonban, hogy ezekből kilencben az LMBTQ-barát csoportok helyett az egyenlő házasságot ellenző egyesületek regisztráltak, vagyis az egyenlő házasság támogatói sokkal kevesebb teret kapnak majd.

A közbeszédekben és az online felületeken számos tévhit kereng a népszavazás tárgyával kapcsolatban, például hogy az egyenlő házasság további népességfogyáshoz vezet majd, vagy hogy külföldi AIDS-betegek névházasság segítségével jutnak majd be az országba, hogy igénybe vegyék a tajvani egészségügy szolgáltatásait.

Az október 27-i tajpeji pride-on 137 ezer résztvevő támogatta az egyenlő házasság ügyét. Ez reménykeltő, ahogyan az is, hogy a népszavazási törvény értelmében elég 25%-nak igennel szavaznia, hogy egy törvény életbe lépjen. Az Alkotmánybíróság viszont nem hajlandó megváltoztatni a döntését, így ha mégsem szavaznák meg az egyenlő házasságot, a kormány kutyaszorítóba kerülne: választania kellene a nép akarata és a jogállamiság között.

LMBTQ szervezetek kritizálják a kormányt, amiért nem lépett korábban, hiszen másfél év telt el az Alkotmánybíróság döntése óta. Mások fölöslegesnek ítélik a népszavazást, hiszen az alkotmánybírósági döntés egyértelmű.

Tsai elnökasszony ráadásul már 2016-os választási kampánya idején kiállt az egyenlőházasság mellett; most azonban, hogy újabb választások előtt áll az ország, pártjából többen kihátráltak az ügy mögül. Megfigyelők szerint az egyenlő házasságról szóló népszavazás a tajvani demokrácia fokmérője lesz.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page