top of page

Ösztönzőleg hatott a meleg jogokra Michelle Obama


A Michelle Obamaval folytatott eszmecsere rávilágított a meleg jogok és polgári jogok fejlődésére, amely összefüggésbe hozható a változásokkal.

A meleg jogokkal kapcsolatos előrelépések megtalálták a hangjukat, ugyanis elfogadást nyertek

Azt látjuk, hogy óriási előrelépést tettünk meg a megfelelő irányba

A korábbi amerikai elnök, Barack Obama felesége az ezzel kapcsolatos megjegyzéseket a The Guardian által készített interjúban mondta.

Egy új tanulmány, a „Becoming” szerzője az utóbbi néhány évtizedben megfigyelhető, egyenlőségért folyó nagy diadalokról ír, ugyanakkor jogosak a jelenlegi politikai helyzetből adódó aggodalmak. Számos előrehaladás történt…

Arra a Michelle-nek feltett kérdésre, hogy „Hogyan, milyen irányba változott az Amerikai Egyesült Államok, kislánykorától a napjainkig?”, a következőt válaszolta: „1964-ben születtem, a polgári jogok fejlődésének fénykorában.

Akkoriban még a feketéket megverték vagy bebörtönözték, vagy még rosszabb, de kiálltak a jogaikért egy olyan országban, amely végül kétszer is egy fekete elnököt választott.

Életem során rengeteg nővel és kisebbségbe tartozó személlyel találkoztam, akik mindezek ellenére vezető beosztásban dolgoznak, és nemcsak politikai területen, hanem az üzleti életben, valamint a tudományos és szórakoztatóipar területén egyaránt.”

Majd hozzátette: „A meleg jogokkal kapcsolatos előrelépések megtalálták a hangjukat, ugyanis elfogadást nyertek, és hatalmas dicsőséget értek el az elmúlt néhány évtized során.

Számos előrelépés történt az érdekükben, mindazok ellenére, hogy közben az emberekben jogos aggodalmak merülnek fel a manapság történő dolgok miatt, mégis minden eddigi fejlődés továbbra is fennáll, amelyek közül egyet sem lehet elvenni.

Kétségtelen, hogy Amerika fejlődése sosem volt egy egyszerű, illetve egyenletes folyamat. Rengeteg embert ér fájdalom a fejlődés és előrelépés útja során, és mind a mai napig folyik a küzdelem. Még akkor is, ha néha pár lépést hátrébb lépünk, azt látjuk, hogy óriási előrelépést tettünk meg a megfelelő irányba. Mindezek miatt továbbra is optimista vagyok.”

A „Becoming” már a megjelenés első napjaiban mintegy 725 000 példányban került értékesítésre Amerika szerte.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page