top of page

O1G: Miért fontos melegként is kimenni tüntetni?


Határon innen és túl teljesen lázba hozta a magyarországi ellenzékiséget az O1G mém, ami az utóbbi időben tapasztalható tüntetéshullám vezérszimbóluma lett.

Az O1G az Orbán-kormány elleni tiltakozások egyik jelképévé vált mém

A tiltakozásokon legnagyobb örömömre egyes hazai LMBT szervezetek és aktivisták is részt vettek szivárvány zászlóstul, logóstul teljes "harci" díszben

Mint azt korábban is megírtuk legnagyobb sajnálatunkra a pár évvel ezelőtt még lelkes meleg jogi aktivisták, ma vagy külföldön élnek, vagy csendben meghúzzák magukat.

Örülök, hogy ennek talán kezd vége lenni és kezdi felismerni a közösség, hogy az Orbán kormány nem az LMBT emberek barátja, sőt a mostani nemzeti konzultáció egyes aktivisták szerint kifejezetten a homoszexuálisok ellen irányul. Tudom, hogy a mostani tiltakozások apropója a rabszolgatörvény, de tudjuk, hogy itt már jóval többről van szó, magáról a jogállamiságról, és a szabadságjogokról.

Nagyon részletesen írtunk már arról, hogy ami a melegeket illeti az az állami ellenszenv miben nyilvánul meg pl: homofób családügyi konferencia támogatása, a pride betiltására irányuló kísérlet, a Szegedi Új Nemzedék Központ diszkriminatív akciója, a Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoport össze nem hívása, vagy a miniszterelnök buzizása az országházban. Csak pár "gyöngyszem" abból a rengeteg homofób megnyilvánulásból amit a NER kormánya tett mióta regnál.

A sajtóban, ahogy az egész országban párhuzamos valóságok léteznek, ami a hazai LMBT közösségben is megjelent, tudomást sem véve ezekről az LMBT embereket burkoltan támadó dolgokról. Meleg szervezetek, médiumok mutatják be a hazai LMBT életet mintha minden rendben volna, amikor vannak olyan szórakozóhelyek Budapest közepén ahová romákat nem engednek be, vagy a hajléktalanokat viszik el bilincsben.

Nagyon elkeserített ez, mert nem ezért dolgoztunk anno szervezők és aktivisták. Viszont jó újra látni egyes hazai szervezek kiállását pl: Budapest Pride, Labrisz és remélem egyre több egyesületet és szórakozóhelyet fogok látni az ilyen megmozdulásokon.

Felejtsük el a civilszervezeti függetlenséget, ami egy normális demokráciában alap, mert a FIDESZ egy olyan ordas rezsimet hozott létre, ahol semmibe veszik az emberi jogokat lásd: hajléktalanok, romák és az MTVA-nál szolgáló biztonsági őrök brutális fellépése az ellenzéki országgyűlési képviselők ellen.

Amúgy itt Berlinben most pont egy biztonsági őr képzést végzek, így nagyon jól tudom, hogy amit a magyar kollégák műveltek, az példátlanul jogtalan erőszak volt. Ha nem csukják le őket, akkor tényleg minden elveszett, mert akkor a hatalom bármit meg tehet bárkivel.

Mi is tüntetünk itt Berlinben a témában immáron másodjára és aki csak tud az igyekszik Magyarországra menni a nagyobb megmozdulások alkalmával. Menjetek tüntetni, mert ez a fajta túlkapás és erőszak bármikor elérheti a melegeket is!

"Az O1G az Orbán-kormány elleni tiltakozások egyik jelképévé vált mém. Az O1G betű szerinti jelentése: „Orbán egy geci”. 2015-ben Nagy József újságíró egyik elhíresült villáminterjúja során Simicska Lajos trágár kiszólása jelentette a szöveg forrását." - Wikipédia

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page