top of page

Gloria Viagra lesz a Garcons sztárvendége


Gloria Viagra a berlini SchwuZ nevű meleg szórakozóhely transzvesztita DJ-je lesz a Garcons sztár előadója.

A budapesti partisorozat születésnapi partija február 16-án lesz az Akvárium Klub Official-ban

A német főváros egyik legnevesebb transzvesztita dj-je már nem először vendégeskedik Budapesten

SchwuZ pár éve mind a Garcons-on, mind a Sziget fesztiválon nagy sikerrel fellépett. Zenei stílusában mind a house, a pop és az elektro is megjelenik.

Berlin egyik ikonikus drag művésze 5 évesen erdeti nevén Michel Gosewitsch 1972-ben költözött édesanyjával a konzervatív, ám gyönyörű észak-rajnai Bernkastel-Kues településről a kevésbé szebb, de szabad szellemű Nyugat-Berlinbe. A városrészre akkor a pszichedelikus rock koncertek és a politikai nyugtalanság volt a jellemző, amik nagyban meghatározták a felnőtté válását.

"Elmenekültünk apámtól!" - mondta arra a kérdésre, hogy miért költöztek el. Az édesapja rendszeresen fizikailag bántalmazta őt és édesanyját, így kerültek a nagynénjéhez, aki berliniként sokszor vitte tüntetésekre is például a vietnami háború ellenes tiltakozásra.

Kezdetben WG-ben (Wohngemeinschaft) laktak, ami azt jelenti, hogy többen béreltek egy lakást. Megjegyzem ez ma is elég népszerű gyakorlat, különösen azóta, hogy a német főváros népszerűsége az utóbbi években az egekbe szökött, így nagy a kereslet bármilyen szállás iránt.

A fejlődésében az is kulcsszerepet játszhatott, hogy édesanyja nagy Romy Haag rajongó, aki szintén egy ikonikus transzvesztita művész volt a 70-es években de randizott az akkor itt lakó David Bowie-val is. "Imádott Romy klubjába menni! Szerette az ottani meleg pasikat és hogy senki nem támad rájuk ezért! A lakásunkban ugyanakkor a zene is állandóan jelen volt. Az első felvétel amit kaptam a "Sajnálom én lány vagyok!" - című szám volt!"

A zene iránti szenvedély végül a balett felé sodorta és szeretett volna az egyik operaházban dolgozni mint táncos, de egy komoly porcleválás ezt az álmot végül derékba törte, viszont az opera közelében maradt, mert megtanulta a szabás-varrás mesterséget. Ennek hála később a Deutscher Oper-ben is dolgozhatott.

A 90-es évek elején csókolta meg az első férfit az életében, akkor amikor már a hátsó udvarokban játszott techno hullám és az újraegyesült Berlin légköre uralkodott. 1999-ben született meg Gloria és kezdetben Gloria von Tuten und Blasen néven szerepelt. A Blasen németül szopást jelent. A mai nevét végül akkor vette fel amikor Ibizán a spanyolok nem tudták kimondani a nevét, így gondolt egyet és az akkor bevezetésre került tabletta tiszteletére született meg Gloria Viagra.

A 2000-res években ő volt az első transzvesztita dj a német fővárosban és évek óta a SchwuZ nevű LMBT szórakozóhely egyik rezidens előadóművésze. A hely, mely Neukölnben található egy meleg közösségi házból alakult ki és tavaly ünnepelte a fennállásának 40. évfordulóját. A belső terét tekintve hatalmas, mert 3 táncteremből (1 nagy és 2 kisebb), több pultból, és elkülönített dohányzórészből áll. A hét szinte minden napjáén nyitva van és számos esélyegyenlőségi program, buli van pl: Refugees Welcome, más néven Isten hozott menekültek. A helyszín a Rollbergstraße-n van és a Rathaus Neuköln metrómegálló van a közelében, ahol az U7-es metró jár.

Gloria zenéje amúgy fergeteges, szóval mindenképp ajánlom és ha viszi azt a berlini lazaságot is, már megéri a partira elmenni! A partisorozat amúgy nagy utat tett meg és idén már Bécsben is rendeznek bulikat. Szerintem az egyik legkitartóbb magyar partiszervező társaság, és nekem amikor anno Magyarországon laktam nagy kedvenceim voltak!

Hát ennyi! Menjetek a Garcons születésnapjára és megjegyezném még hogy nem sok magyar partisorozat büszkélkedhet ilyen szép életkorral! A magam részéről nagyon boldog születésnapot kívánok az immár 7 éves Garcons-nak! :)

Garcons XXL - 7th Birthday Bash // Akvárium NagyHall // 02.16.

Helyszín: Akvárium Klub Official12 Erzsébet tér, Budapest, 1051

Belépő: elővételes jegy - 2000 HUF

helyszínen - 2500 HUF

VIP - 4000 HUF

További részletek az eseményleírásban: https://www.facebook.com/events/279215869433612/

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page