top of page

Az amerikai legfelsőbb bíróság megszavazta Trump transzellenes politikáját


Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 5-4 arányban megszavazta azt a javaslatot, hogy a nemi helyreállító folyamaton átment vagy azt igénylő transznemű emberek ne szolgálhassanak az amerikai hadseregben.

Barack Obama vezette be azt a gyakorlatot, hogy transzneműek nemcsak szolgálhattak az amerikai hadseregben, de anyagi támogatást is kaphattak a tranzíciójukhoz.

Trump tavaly jelentette be a Twitteren, hogy országa többé nem engedi majd a transzneműek számára a katonai szolgálatot, mivel ez „megbontja a fegyelmet” és jelentős költségekkel jár.

A döntés még nem jelent törvénybe iktatást – azt még többéves procedúra előzheti meg, – ám a hadsereg már ennek alapján elbocsáthatja a transznemű katonákat.

Jim Mattis akkori belügyminiszter elmondta: ez a döntés csak azokra vonatkozik, akiket korábban nemi diszfóriával diagnosztizáltak, vagy akiknek jelenlegi biológiai neme eltér nemi identitásuktól; az a többszáz transznemű, aki hajlandó „biológiai nemében” szolgálni, maradhat. Hozzátette: a katonai szolgálat természeténél fogva áldozatokat követel, és azzal jár, hogy a fegyveres erők tagjai önként alávetik magukat személyes szabadságuk korlátozásának. A Fehér Ház szerint a transznemű katonák veszélyeztetik a hadsereg hatékonyságát.

Három éve Barack Obama vezette be azt a gyakorlatot, hogy transzneműek nemcsak szolgálhattak az amerikai hadseregben, de anyagi támogatást is kaphattak a tranzíciójukhoz. Jelenleg a Belügyminisztérium adatai szerint csaknem 9 ezer transznemű van aktív katonai szolgálatban.

Alacsonyabb szintű bíróságok elutasították a transzneműeket kizáró javaslatot, ezért fordult Trump a Legfelsőbb Bírósághoz.

Az új rendelkezés tehát nemcsak azt mutatja, hogy a Trumpot támogató konzervatívok elkezdték kimutatni a foguk fehérjét, hanem azt is, hogy az igazságügyi rendszer – ami eddig az ellenzék és az LMBTQ mozgalom fő reménysége volt – már az USÁ-ban sem olyan független, mint hinni szeretnénk.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page