top of page

Fülöp-szigeteki elnök: a kommunisták 40 százaléka meleg


Rodrigo Duterte a Fülöp-szigetek vezetője azt állítja, hogy az Új Néphadsereg (NPA) nevű katonai alakulat majdnem fele meleg.

Duterte 2017-ben egy emberi jogi aktivistáról mondta azt hogy, nem csak hogy meleg, de pedofil is

A diktátor nem először próbálja lejáratni politikai ellenfeleit azzal, hogy homoszexuálisként állítja be őket

A Fülöp-szigeteki elnök pár hónapja az őt kritizáló katolikus püspökökről állította azt, hogy nem elég, hogy prostituált szülőktől származnak, de a férfiakat is szeretik.

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az NPA - a helyi kommunista párt katonai tagozata - amelyet mind az USA, mind az EU terrorista szervezetként tart számon.

José María Sison kommunista vezető szerint ez a szám azonban eléggé hihetetlen. "Honnan veszi ezt, amikor a helyi rendőrség és katonaság nem tud több ezer kommunista parancsnokot 110 fronton követni és letartóztatni?" - kérdezte Sison, majd leszögezte, hogy a melegeket is ugyanolyan szívesen fogadják be közéjük, mint bárki mást.

Duterte az évek során eléggé ingadozó álláspontot képvisel az LMBT közösséget illetően, mivel hol támadja, hol pedig támogatja a jogaikat például meleg házasság tekintetében, amit utána vissza is vont pár hónappal később.

Jelenleg az azonos nemű párok közötti kapcsolatokat a 100 millió lakosú országban jogilag nem ismerik el.

A kritikusai szerint az elnök - akit nemrég választottak újra - a diktatúrába akarja visszavezetni az országot. Ezen felül az emberi jogok megsértésével is vádolják, mivel a 3 éves drog ellenes háborújában több mint 20.000 lakos vesztette életét.

Forrás:

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page