top of page

Művész? Nő? És még leszbikus is?!


A március hónapot az USA-ban, Angliában és Ausztráliában is annak szentelik, hogy foglalkozzanak azzal, a nők hogyan járultak hozzá a történelem és társadalom alakulásához. Ezért is kapta a március hónap a Women’s History Month elnevezést.

Női művészek a kortárs kultúrában

A Washington, D. C.-ben található National Museum of Women in the Arts a nők képzőművészetben, előadó-művészetben és irodalomban létrehozott munkáival foglalkozik

2016-ban hirdette meg a múzeum a #5WomenArtists kampányát, melynek keretében minden év márciusában arra kérik az embereket, nevezzenek meg 5 női művészt. Közülük sokak nem tudnak 5 művészt megnevezni. Ezzel kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy a nők jelentős mértékben alul-reprezentáltak és alul értékeltek a múzeumokban, galériákban és aukciós házakban. Ezt nyomatékosítandó, készítettek egy grafikát a férfiak és nők reprezentációjáról az amerikai múzeumok gyűjteményeiben:

Szintén érdekes, hogy a Turner-díj, amely a legrangosabb kortárs művészeti díj, eddigi 34 díjazottja közül mindössze 9 női művészt díjaztak, ebből Lubaina Himid az első színes bőrű nő, aki elnyerte a díjat.

A női művészek közül Georgia O'Keeffe festménye minden idők legdrágább aukción eladott festménye 44,4 millió dollárért kelt el, míg Leonardo da Vinci legdrágább munkája szintén rekordösszegért, 450,3 millió dollárért kelt el egy aukción. A különbség önmagáért beszél.

Ezekből az adatokból kitűnik, hogy a női művészek, közülük is kiváltképp a színes bőrű, kisebbségekhez tartozó nők drámaian alacsony számban képviseltetik magukat ebben a közegben.

Ezen felbuzdulva összegyűjtöttünk 5 leszbikus művészt, akik jelen vannak a mai kortárs kultúrában és művészetekben:

Alma López egy mexikói születésű, Amerikában élő képzőművész. Önmagát feminista leszbikusnak tartja. Munkáiban fontos szerepet kapnak a mexikói történelemhez kapcsolódó személyek, például a Guadalupei Szűzanya vagy La Llorona. Alkotásaiban számos elemet ötvöz, többek között a katolicizmust, a női témákat, az nemi erőszakot, a kirekesztést és a rasszizmust. Az egyik legvitatottabb munkája, amely vallási körökben is heves vitát váltott ki, az Our Lady címet viseli. A képen a Guadalupei Szűzanya látható, kicsit más módon: egy latin amerikai fiatal nő alakjában, aki rózsás bikinit visel. Elképesztő indulatokat váltott ki ez a munkája: fenyegető üzeneteket kapott, fizikailag is megfenyegették, homofób kritikát is kapott. A Heaven 2 falfestménye (Heaven 2 Mural) a vallásosság és két nő közötti szerelem kapcsolatát és küzdelmét ábrázolja.

Donna Gottschalk amerikai fotóművész, aki részt vett az 1970-es St Christopher Street-en zajló meleg felvonuláson. Tagja volt a Gay Liberation Front csoportosulásnak, dolgozott modellként, topless pultosként és lovas kocsi vezetőjeként is. 2018-ban BRAVE, BEAUTIFUL OUTLAWS: The Photographs of Donna Gottschalk címmel nyílt kiállítása a Leslie-Lohman Meleg és Leszbikus Művészet Múzeumban.

Ellen Page kanadai színésznő, akit ismerhet a közönség a Juno, az Eredet, az X-Men: Az eljövendő múlt napjai és a Freeheld filmekből. Leszbikusságát 2014. február 14-én jelentette meg a Time to Thrive LMBT fesztiválon. Nyilatkozataiban, felszólalásaiban nyíltan kiáll a kisebbségi csoportok és alulreprezentált közösségek jogaiért, legyen szó az LMBT közösségekről vagy a színes bőrűekről.

Lovas Nagy Anna író, műsorvezető, tárgyalkotó, grafikus. Alapító tagja a Labrisz Leszbikus Egyesületnek. Dolgozott a Tilos Rádióban a Zártkörű Lányok szerkesztő műsorvezetőjeként, ahol a fő témák a leszbikusság, egyenlőség, nők jogai és nőművészet voltak. 2011-ben jelent meg Verazélet kötete. „Úgy szól a társadalmi különbségekről, a közös traumákról, az egész emberi létezésen belüli női tapasztalatról, a meleg szerelemről, a család nélküli magányról, intézetis kivetettségről, az anyahiányról és anyaságról, az identitás-keresés küzdelmeiről, hogy nem megbotránkoztat, hogy nem vádol, nem mondani akar, hanem mond.” – írta Bódis Kriszta pszichológus, író és dokumentumfilm-készítő a könyvről.

Székely Kriszta a Budapesti Katona József Színház állandó rendezője. 2017-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg Ibsen: Nóra - karácsony Helmeréknél rendezéséért, majd 2018-ban Brecht: A kaukázusi krétakör munkájáért. Balett diplomát szerzett, Laoszban kocsmát üzemeltetett, dolgozott az RTL Klubnál. Később a Színház – és Filmművészeti Egyetemen diplomarendezésével már felhívta magára a figyelmet: a homoszexuális Fassbinder Petra von Kant darabját rendezte meg. Több darabot rendezett a Budapesti Operettszínházban (például az István a királyt és a Kreatív kapcsolatokat) is. 2017-ben az ő nyitóbeszédével indult a Budapest Pride.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page