top of page

7+1 ötlet hogyan kezeljük a gyűlöletpropagandát!


Tegnap volt hír, hogy elege lett a migránsozásból annak a családapának, aki ágyakat szerzett a kórházak kövén alvó anyáknak, ezért úgy döntött, hogy családostul külföldre költözik.

A noÁr "Fogjunk össze" - című dala.

A döntésében a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy a kertben játszó, hároméves kislányát egy nyugdíjas korú nő azzal traktálta kerítésnél, hogy tudja-e, hogy terrorista migránst fogtak Magyarországon, majd – miután elzavarták – még egy „ismeretterjesztő” szórólapot is át akart adni erről.

Hova jutott a magyar társadalom? Hónapok óta érlelődik bennem ez a cikk, mert borzasztóan zavar a sok gyűlölködés amit akkor tapasztalok, amikor magyar híreket olvasok, vagy amikor épp Magyarországra látogatok. Őszintén már kedvem sincs menni, mert hiába mondom, hogy itt nem eszik meg a migránsok a fehér embert, hogy nyugodtan élnek itt a különböző népek együtt, ezt javarészt úgysem hiszik el. Ilyenkor szélmalomharcnak érzem az egész magyarázkodásomat hiszen ők már előre eldöntötték, hogy szerintük mi az igazság, mivel látták az egyik magyar csatornán.

Elegem van! Azt hiszem, hogy tavaly volt a mélypont amikor a Budapest Pride-on voltam, mert hiába ünnepeljük a sokszínűséget, a toleranciát akkor, azért a migránsozás, zsidózás nyugodtan ment egyes résztvevőktől. Már előtte is csökkentettem a magyarországi útjaim számát, hiszen ha elmentem bárhova -meleg helyekre is - ezek a témák mind rendre előkerültek, de ami a legdurvább, hogy van, aki simán kijön ide a Boyler szaunába fekete pasikkal szexelni, majd visszamegy és ugyanúgy büdös migránsozik tovább.

Az évek óta tartó gyűlöletkampány felbecsülhetetlen károkat okoz! Sokkal könnyebb a gyűlöletet elültetni, mint kinevelni! Magyarország nyílegyenesen száguld egy nemzeti tragédia felé!

Hogy bele ne menjek további magyarázatokba inkább leírom, hogy szerintem mit kellene tenni azért, hogy a gyűlöletpropaganda agypusztító hatásait kivédjük. Szükséges kitalálni valamit, mert azt az aggasztó jelenséget látom, hogy a társadalom teljesen beletörődött abba, hogy a nap 24 órájában zúdítják rá központilag hogyan és kit kell utálni!

1; Köttesd ki a magyar televíziós csatornákat! - Ömlik belőlük a propaganda, és a pesszimizmus. Ha annyira ragaszkodsz a tévéhez, akkor inkább fizess elő az HBO-ra, vagy a Netflixre, ahol nincsenek felesleges politikai reklámok. Tudom, hogy a magyarság nagyon hozzá van szoktatva a televízióhoz, de most olyan időket élünk, amikor a saját elméd épségének megőrzése érdekében igenis meg kell lépni ezt a dolgot! Hidd el meg fogod köszönni! Csak próbáld ki 1 hónapig és nézd meg mennyire jobb lesz a közérzeted.

2; Ugyanez vonatkozik a magyar rádióadókra is, ahol hiába szól frankó zene, azokból is szintén öntik a gyűlöletkampányt. Válts át külföldi internetes zenei adókra, vagy hallgass youtube-ot! Gyakorlatilag egyetlen szabad magyar rádió sincs, mert a kormányzat az összeset bedarálta. Talán nem véletlenül zuhant idén 14 helyet a magyar sajtó a sajtószabadság világranglistáján.

3; Válogasd meg a hírportálokat, és az újságokat! - Ha valamiről tény, hogy propaganda célt szolgál pl: Pesti Srácok, akkor azt ne olvasd el! Teljesen felesleges, hiszen úgyis a valóságot elferdítve a kormány szája-ize szerint tálalják a dolgokat és itt most igen finoman mondtam a hazugságot. Ez tény! Ne olvasd csak azért, hogy tudd mit mond az ellenség, mert mindenképp hatással lesz rád! Vagy letör, hogy megint szándékosan füllentenek, vagy elgondolkodsz rajta, hogy lehet mégis van valami igazságtartalma. Nem éri meg ezekből tájékozódni! Lelkileg tönkretesz, az elmét pusztítja és tönkrevágja a karaktered. Ez nem vicc!

Nézz utána mindennek! Csak hiteles forrásból tájékozódj pl: külföldi lapok és ha az adott nyelvvel nehézségeid vannak hívd segítségül valamelyik fordítóprogramot. A propagandasajtó jó részt vagy kitalál híreket, vagy eleve "fake news" portálokról vesz át anyagokat.

4; Politikát csak módjával! - Tudom ilyet szinte lehetetlen kérni, mert a magyar társadalom nagyon átpolitizált, de próbálj meg vele csak annyira foglalkozni, hogy tisztában legyél vele kire kell szavazni. Ne engedd, hogy a közérzetedet befolyásolja! Fogja, de próbáld meg minimálisra csökkenteni, mert azzal, hogy elkezdesz politikával foglalkozni már kapcsolatba kerülsz a gyűlöletkampánnyal. Amúgy se vidám téma, de a gyűlöletpropagandával fűszerezve még káros is lehet. Ha véleményed van, akkor mond el, vagy ha úgy érzed menj el tűntetni, hangsúlyozom, hogy fontosak ezek a kiállások, de tudd a mértéket meddig engeded be a politikát az életedbe, mert vele együtt jön a gyűlölet is.

5; Kerüld a társaságát azoknak az embereknek, akiket a propaganda már komolyan befolyásolt! Úgysem tudod őket meggyőzni, viszont ha közeli családtagok, vagy barátok, akkor ezt nem tudod megtenni. Ebben az esetben beszéld meg velük, hogy ilyen témákról ne beszéljetek! Van akinek hiába mondom hogy itt Berlinben nyugodt az élet, ők akkor is rettegnek a migránsoktól, hiszen ezt látták a tévében. Nem lehet őket meggyőzni!

6; Ha diák vagy, vagy vannak gyerekeid, akkor olyan oktatási intézményeket keress, ahol az állami propagandagépezet nem érvényesül! Nem tudom van-e ilyen hely még Magyarországon, de a remény hal meg utoljára. Számos embert ismerek, aki azért költözött ide Németországba, mert nem akarta, hogy a lebutított magyar oktatási rendszer tönkretegye az ő és a gyermekei elméjét. Szomorú, de ez van!

7; Költözés! - A legradikálisabb, viszont a leghatásosabb módja annak, hogy ne érjenek minket a magyar gyűlöletpropaganda hatásai. Sok embert ismerek, aki már nem a pénz miatt jött ki ide élni, hanem azért, mert elege lett abból, hogy gyűlöletben kell élnie. Nem egy luxus kiköltözni, de sok bátorság kell hozzá, hogy az ember ott hagyja a családját, a barátait. Költözz olyan helyre pl: Bécs, Berlin, ahonnan könnyen eltudod érni Magyarországot! Berlin-Budapest kicsivel több mint 1 óra és olcsóbb mintha Budapestről utaznál vonattal egy vidéki nagyvárosba. Bátorság kell hozzá, de hidd el megéri! Lesznek új barátaid és akinek meg igazán számítasz azzal nem veszítitek el a kapcsolatot azután sem.

Ez is egy megoldás, nem kötelező külföldre távoznod, viszont ha maradsz, akkor küzdj az elméd épségéért! Nem véletlenül írtam fentebb, hogy "Magyarország nyílegyenesen száguld egy nemzeti tragédia felé" és ezt nem arra értem, hogy elfogy a magyar, hanem arra, hogy - már bocsánat az őszinteségemért - elhülyül.

+1 A fentieken kívül még tudom javasolni, hogy csatlakozz-adakozz az olyan gyűlöletkampány-ellenes kezdeményezésekbe mint pl: a noÁr, akik szuper klippeket csinálnak ebben a témában, vagy vedd fel a kapcsolatot valamelyik civilszervezettel (pl: Budapest Pride) és jelentkezz náluk önkéntesnek! Amikor pedig van ilyen témában megmozdulás, akkor menj el rá és adj hangot a véleményednek! Ne hagyd, hogy elbutítsanak!

Ezek volnának az ötleteim hogyan kerüld el a propaganda negatív hatásait. Nincs kőbe vésve amit írok, de egyszerűen ki vagyok akadva ettől a hatalmas magyarországi szellemi leépüléstől amit innen Berlinből nagyon fájdalmas nézni. Az ami az utcán ér az ellen nem tehetsz semmit, de az ellen igen ami a privátszférádban ér. Már pedig ez a gyűlöletkeltés már oda is begyürűzött. Ilyen undorító kampány sehol nincs az EU-ban!

"Fogjunk össze együtt most már a gyűlölködés ellen!" - hangzik a noÁr klippjében. Tudom, hogy javarészt megfásultunk a civilszervezetek, a pártok, a lakosság stb, de a propaganda szüntelenül megy és ha nem kűzdünk folyamatosan ellene, akkor eljön a nap amikor azzal fogunk szembesülni, hogy a magyar intelligencia egy marék lepke értelmi szintjére süllyed.

Küzdjünk a gyűlölet ellen!

Forrás:

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page