top of page

India megerősítette a transz- és interszex jogokat


A kelet-indiai Madraszi Legfelsőbb Bíróság a múlt héten korszakalkotó ítéletet hozott, mellyel megerősítették a transz- és intersex-emberek jogait Indiában.

India szeptemberben 150 év után dekriminalizálta a homoszexualitást.

Az úttörő döntés értelmében a hindu házassági törvényben a "menyasszony" kifejezés egy transz nőre is vonatkozhat.

Ennek oka az volt, hogy a helyi hatóságok 2018. októberében elutasították Arun Kumar és Sreeja, házassági nyilvántartásba vételét Thoothukudiból. Azt állították, hogy a pár nem teljesítette a Hindu Házassági törvény 5. szakaszát, mivel a "menyasszony" kifejezés csak egy nőre utalhat. G. R. Swaminathan bíró azonban másképp látta a dolgokat, és felülbírálta a korábbi határozatot.

"Ahhoz, hogy láthassuk a nyilvánvalót, nemcsak a szemet kell nézni, hanem a szív szerelmét is." - nyilatkozta Swaminanthan. A bíróság szerint az állami szervek nem vitathatják a személy nemi identitását.

Az LMBT-jogok az ázsiai országban úgy látszik, hogy a homoszexualitás tavalyi dekriminalizációja óta jelentős javulásnak indultak, amiben nagy szerepet játszhat az is, hogy az uralkodócsalád egyik tagja Manvendra Singh Gohil koronaherceg nyíltan vállalja a melegségét. A herceg a törvény visszavonása előtt már saját LMBT központot nyitott palotájában, ahol a hatóságok által üldözött embereknek nyújtott menedéket.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page