top of page

A Londoni Tömegközlekedés nem hirdet homofób országokat


A Londoni Közlekedési Vállalat (Transport for London, TfL) 11 homofób ország hirdetését tagadta meg annak folyományaként, hogy még április elején a területén leszedette Brunei idegenforgalmi hirdetéseit miután az iszlamista ország olyan törvényt fogadott el, melyben a homoszexualitást halállal büntetik.

A Londoni Tömegközlekedési Vállalat minden évben üdvözli a helyi pride-ot.

11 homofób ország hirdetéseit nem teszik ki

A brunei homoszexuálisok elleni drákói törvények miatt eltávolították az Egyesült Királyságban a metró- és buszmegállókból az ázsiai ország reklámjait.

Az ötletadó Caroline Russell zöld párti politikus volt, aki levelet írt London polgármesterének Sadiq Khan-nak, amelyben követelte hogy más országok plakátjait is vegyék le, ahol büntetik a másságot. A lobbi sikerrel járt, mivel a cég a múlt héten úgy döntött, hogy tizenegy más országgal kapcsolatban is hasonlóan jár majd el, mint Brunei esetében.

A tiltólistára került államok: Irán, Nigéria, Szaúd-Arábia, Szomália, Szudán, Jemen, Pakisztán, Katar, Mauritánia, Afganisztán és az Egyesült Arab Emírségek.

A TfL reklámügynökeit arra utasították, hogy ne írjanak alá hirdetési szerződéseket az érintett országok turisztikai ügynökségeivel vagy más társaságaival. Caroline Russell a sikeres lobbit így kommentálta a közösségi oldalán: "Örülök, hogy a TfL reklámfeltételeit más olyan országokra is alkalmazza, amelyekben az LMBT embereket súlyos, hátrányos megkülönböztetés éri."

Magyarországon nemrég rakott ki a szotar.net a Budapesti Tömegközlekedési Vállalat területein homofób hirdetéseket, melyekért ugyan később bocsánatot kért és eltávolított, de a nekik helyet adó BKK egy árva szót sem szólt, hogy elitélné az ilyen típusú reklámokat.

Azóta a Brunei szultán a nemzetközi nyomásnak engedve úgy döntött, hogy mégsem végezteti ki a melegeket, de az ellenük folyó állami atrocitások azért maradtak, így nem valószínű, hogy egyhamar visszakerülnek a kis ország reklámjai a Londoni Közlekedési Vállalat hirdetőfelületeire..

Forrás:

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page