top of page

Magyarországon nem lesz az IKEA-ban szivárványos táska


A svéd bútorcég számos nyugat-európai országban köztük Németországban és Ausztriában is szivárványos táskákat bocsájtott ki a Nemzetközi Homo- és Transzfóbia Elleni Nap alkalmából, amit potom 1,99 euróért lehet megvásárolni.

Berlini IKEA ma!

Utánajártunk Berlinben és vettünk is a Lichtenberg kerületi IKEA-ban egy ilyen táskát.

A cég nem tervezi, hogy hazánkban is kibocsájtanak ilyen táskákat, ugyanakkor

értékelni kell a tegnapi kiállásukat, amit a közösségi oldalukon tettek az LMBT közösség mellett Kövér László homofób beszéde kapcsán.

Többen kérdeztétek, hogy lesz-e ilyen akció Magyarországon is és azt a tájékoztatást kaptuk telefonon a cég ügyfélszolgálatától, hogy a cég nem tervezi, hogy hazánkban is kibocsájtanak ilyen táskákat, ami azért különös, mert tegnap egy közösségoldali posztban álltak ki az LMBT közösség mellett Kövér László homofób beszéde kapcsán.

A döntés ugyanakkor nem meglepő, hiszen a nagy cégek pl: Coca-Cola, akik ezerrel támogatják az LMBT esélyegyenlőséget, felvonulnak, kitelepülnek a legkülönbözőbb meleg programokon, ezt főleg csak Nyugaton teszik meg.

Azokban az országokban már kevésbé markánsan állnak ki ugyanebben a témában, ahol meglehetősen magas az elutasítottság a melegekkel kapcsolatban. Ettől függetlenül persze nagyszerű a magyarországi részleg tegnapi kiállása, csak nem kéne ennyire különbséget tenni a toleráns és kevésbé elfogadó országok között.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page