top of page

Europride Bécs - Beszédet mondott az államfő!


Múlt szombaton volt az Europride, a nagy európai pride felvonulás, amelynek idén az osztrák főváros adott otthont és az ország történetében előszőr a Köztársasági elnök, Alexander van der Bellen is beszédet mondott.

Az államfő és felesége üdvözölte a résztvevőket

"A leszbikus-, meleg-, biszexuális-, transz*, interszex-, queer emberek mind a társadalmunk közepén élnek és tiszteletet érdemlő szerves részei neki."

Ez a második alkalom, hogy Bécsben van az Europride. Legutóbb 2001-ben volt. A mostani eseményen a felvonulás végén Alexander van der Bellen elnök és felesége Doris a Pride Faluban levő nagyszínpadon köszöntötték a résztvevőket.

"Hello everybody!" - kezdte az elnők a beszédét, melyet a megjelenők hangos üdvrivalgása követett.

"A leszbikus-, meleg-, biszexuális, transz*, interszex-, queer emberek mind a társadalmunk közepén élnek és tiszteletet érdemlő szerves részei neki." - folytatta.

A Zöld párti politikust amúgy mind a média, mind az osztrákok többsége szereti, mivel a nyitottságot testesíti meg, amire nagy szükség van, hiszen a populisták ott is igyekeznek az élre törni. Hál Istennek ez most egy időre véget ért, mert az előző kabinet megbukott!

Viszont hogy a témánál maradjunk több mint 300.000 ember vett részt, ami rekord a Bécsi pride történelmében, mert eddig csak kb. 150-200.000 vonult fel. Csak! :) A toleranciájáról híres településen ismét kitették a Parlamentre, Kancelláriára és a Köztársasági elnöki hivatalra a közösségünket jelképező zászló, ami annak is betudható, hogy Sebastian Kurz kormánya nemrég megbukott és a köztársasági elnök Alexander van der Bellen Brigitte Bierlein-t nevezte ki ideiglenes kormányfőnek, akinek személyében az első női vezetője is lett az országnak.

Korábban már a szocialista Christian Kern kancellár is kirakta a lobogót, sőt az épület szivárvány színekben pompázott a 2017-es Bécsi pride idején. Viszont Sebastian Kurz 2017-es kancellári megválasztása után már nem tett ilyen gesztust az LMBT közösség felé.

A nemrég kinevezett kormányfő az osztrák alkotmánybíróság elnöke, mely tisztségről lemondani kényszerült azzal, hogy kormányfő lett. A hölgy az LMBT jogokat illetően jóval megengedőbb mint elődje, aki bár nem bántotta a közösségünket, de látványosan távoltartotta magát a melegeket érintő témáktól, amibe valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a koalíciós partnere az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) erősen homofób nézeteket vall.

Szerencsére azonban utóbbiak népszerűsége jelentősen csökkent, mivel a párt vezére, az akkori alkancellár egy orosz oligarcha segítségével szeretett volna olyan médiabirodalmat kiépíteni mint amilyen Orbán Viktornak van.

A botrány magával rántotta nemcsak a saját pártját, de a Néppártot (ÖVP) és Sebastian Kurz kancellárt is, aki Orbánnal szemben a demokrácia híve, így Ausztriában előrehozott választások lesznek ősszel. Sajnáltam a fiatal politikust, de már látom, hogy a váltás a jelek szerint csak jót tett az országnak, mivel egy jóval liberálisabb szemléletű vezetője lett.

Reméljük ez a trend továbbra is megmarad. Ausztria és különösen a főváros a korábbi országos vezetés konzervatív nézetei ellenére is elég nyitott szemléletű maradt. Mint ismeretes már jó ideje házasodhatnak az azonos nemű párok és egy sor javító is intézkedés is történt az LMBT emberek jogaiban. Ugyanakkor korábban ők voltak az elsők között a világon, akik azonos nemű párokat mutató közlekedési lámpákat szereltek fel, sőt idén a Wiener Linien (Bécsi Tömegközlekedési Vállalat) Valentin nap alkalmából köszöntötte a meleg párokat is.

Évekig jártam anno a Bécsi pride-ra. Imádtam, számomra az volt a nyugat, ahol a villamosokon, buszokon szivárványos zászló volt ebben az időszakban és a felvonulást rendszerint két szivárvány színűre festett villamos vezette. Szerettem azt a jóval felszabadultabb hangulatot, mint amit Magyarországon megszoktam és először ott láttam olyan bőrfétis ruhákba beöltözött emberfogatot is, ami akkor kicsit megütközést keltett bennem, de aztán Berlinben elmentem a Folsom fesztiválra, ahol cifrább dolgokat is láttam. Nem áll közel hozzám ez a fétismánia, de azért része a sokszínűségnek.

Kedvelem a Budapest Pride-ot is, holott jóval merevebb, mint a nyugati "testvérei", de ez nem a szervezők hibája, csupán nagyon visszafogottak a magyarok. Ez van! Mindenesetre ajánlom mindenkinek, hogy oda is menjen. Jót tenne viszont szerintem Budapestnek egy Europride is. Sok éve amikor még szervező voltam, javasoltam, volt is ilyen gyűlés, de aztán sajnos elhalt a kezdeményezés. Kár! Biztos kimozgatná kicsit a magyar társadalmat a megszokott mindennapjaiból és bár valószínűleg lenne sok ellenzője, azért turisztikailag jót tenne Budapestnek is. Csak egy példát hozzak a 2012-es Eurogames-en is több mint 10.000 ember jött el a magyar fővárosba.

Végezetül pontosan átérzem milyen az amikor legmagasabb állami szinten elismerik a jogainkat és magas rangú állami vezetők állnak ki a közösség mellett, mivel ezt éltem át itt Berlinben a melegházasság kapcsán, illetve hagyomány, hogy a polgármester, vagy miniszter is komolyan fellép a jogaink mellett.

Volt ilyen Magyarországon is az MSZP-SZDSZ kormányok idején is, mert Demszky Gábor főpolgármester, Göncz Kinga, vagy Lévai Katalin miniszterek egymást váltották, abban, hogy ki nyitja meg a pride-ot. Ezek ellenére a társadalom egy jó része meglehetősen homofób maradt, de nem gondolom, hogy kevésbé lenne az, ha ugyanolyan életszínvonal lenne Magyarországon is mint pl: Ausztriában. Ettől függetlenül fontos lenne, hogy a mostani homofób magyar vezetést leváltsuk és ennek része az Előválasztás is.

Menjetek rá, mert komoly esély van legyőzni Tarlós Istvánt és mind a három ellenzéki jelölt, Karácsony Gergely, Kálmán Olga, Kerpel-Fronius Gábor elkötelezettek az LMBT jogok tiszteletbentartásában, javításában. Legyen ismét LMBT barát Budapest, ahol legalább a polgármester köszönti a Budapest Pride résztvevőit!

Forrás:

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page