A Pride hónap utolsó hetén 7 embert kérdeztünk meg egy-egy meghatározó meleg filmjéről, könyvéről vagy darabjáról.
A vágy villamosa - A melegként élő Gyurival beszélgettünk.
"Ez egy kiheverhetetlen törést és veszteséget jelentett"
T: Mi a legmeghatározóbb meleg témájú film, könyv vagy színházi előadás az életedben?
Gy: A vágy villamosa, Marlon Brandoval és Vivien Leigh-el. A fő motívum, ami miatt a tragédia végbe megy, úgy sejlik, hogy a melegség. Blanche nem képes feldolgozni, hogy a fiú, aki a szerelme volt és aki verseket írt neki, aki oda volt érte, akivel, megértették egymást, meleg volt. Azt a végtelen tisztaságot, amit Blanche magában hordozott és a fiúval megélhetett, a melegség beszennyezte, és ezért kénytelen volt magának hazugságokból kreálni egy valóságot. A darab jól bemutatja, hogy régen, de ma is a melegség sajnos a társadalomban a bűn-bűntudattal, romlottsággal és értéktelenséggel asszociálódik és családokat tesz tönkre.
T: Te mikor jöttél rá, hogy meleg vagy?
Gy: 10-11 éves lehettem.
T: Hogy dolgoztad fel magadban a melegséged?
Gy: Igazából nem tudom, hogy feldolgoztam-e teljesen mára. Vallásos nevelést kaptam, ezért nem csak a szexualitásom megélése okozott sok lelkiismeret-furdalást, hanem sokkal nagyobb lelki terhet jelentett, hogy homoszexuális jellegű vonzalmaimmal egyáltalán szembe merjek nézni. Nyilván ez a környezet támasztotta elvárásokból alakult ki és a saját megugorhatatlan elvárásai miatt magammal szemben, ami nálam eredményezett elszigetelődést a korosztályomtól középiskolában. Mivel pedagógus gyermek voltam egy kisváros egyetlen középiskolájában, még élesebb reflektorfényben zajlottak a mindennapjaim. Az szinte alapvető követelmény volt, hogy legyen barátnőm, és ezt bizonyos esetekben én sem bántam, hiszen a lányokban is megtudtam látni a szépséget, csak máshogy. Ebben az időben meleg kapcsolatra gondolni sem mertem, és valójában magamnak sem mertem teljesen bevallani, hogy ez érdekel, vagy legalábbis elfogadni semmiképpen. Szüleimnek és szűk baráti körömnek is később, egyetemista koromban bújtam elő. Alapvetően nem az atrocitásoktól féltem, hanem attól, hogy az a kép amit felépítettem magamról, vagy mások rólam, azt nem fogom tudni realizálni. Hajlamos voltam mindezek miatt az irodalomba, zenébe vagy színházba menekülni. Úgy éreztem, ezek lehetőséget teremtenek arra, hogy alternatívan válaszokat adjak a világ kérdéseire, és hogy egy picit saját világot építsek magamnak. Némileg természetesen fantázia világot.
T: M. Györgyöt biztosan ismered, ő keresztényként és melegként is megtalálta magát. Nálad ez hogyan működik ma? Hogy fér meg együtt a vallásosság és a melegség?
Gy: Igen, György ha jól tudom gyermeket is fogadott örökbe. Magyarországon kevés olyan esetről tudok, ahol a "családi értékeket" és a meleg identitást ilyen szépen össze tudták volna egyeztetni. Nincs a kultúránkban ez. Magamat tekintve a görög katolikus vallásos nevelésem egy biztos és szigorú konzervatív erkölcsi alapot teremtett meg bennem, ami a szexualitásom kapcsán először elég sok lelkiismeret-furdalást okozott, majd pedig arra ösztökélt, hogy sok komoly kérdést tegyek fel magamnak. Foglalkoztam is a dologgal, pl akkor leltem rá Birtalan Balázs:Halállal lakoljanak? című könyvére, amely a pápai enciklika és a biblia téziseit vizsgálja az adott szemszögből. Azt gondolom, hogy a keresztény vallás is eljutott már oda, hogy elfogadja a melegeket és Isten gyermekeinek tekintse. A jézusi útmutatás, életelvek szintén általánosak, tehát szerintem a morális kérdések alapjainak megélésén nem sokat változtat az, hogy az ember meleg vagy hetero. A lényeg az, hogy járjon a földön, miközben az égbe tekint, és működjön a józan lelkiismerete.
T: A szigorú, konzervatív erkölcsi alapokon nyugvó nevelés és értékrend mellett vannak helyzetek amikben liberális vagy?
Gy: Én azt gondolom, hogy annyiban vagyok szabadelvű, hogy ha valamiről úgy érzem, hogy az embert és az emberben lakó Istent a legjobban úgy tudjuk egy cselekedettel szolgálni, hogy közben fel kell rúgnunk néhány avítt tradíciót vagy szabályrendszert, amit szintén emberek alkottak koruknak megfelelően, akkor rúgjuk fel, hiszen legfontosabbnak tartom a világban az ember mint a teremtés "koronája" szerinti kiteljesítését. Én azért tartom magam konzervatívnak mégis, mert úgy érzem, biztos van egy állandó mérce: van jó és rossz között határozott különbség, csak az változik gyakran, melyik is melyik. A legalapvetőbb emberi értékek és áthághatatlan törvények tehát örökké valók és változatlanok. Ilyen értelemben, ha skatulyába szeretnél húzni, akkor haladóbb szellemű keresztény gondolkodónak hívhatnál, mert azt gondolom, vannak ezek az állandó értékek és szabályok, csak abban vagyok bizonytalan hogy adott helyzetben melyik aspektusukat kell előre állítani.
T: Visszatérve a filmre, Stanley erőszakos, szexuálisan túlfűtött személyiség, Blanche sebezhető és instabil. Rád ezek a tulajdonságok mennyire jellemzőek?
Gy: Azt gondolom,, hogy Blanche pont egy ilyen fantázia világot épít fel magának, egy menekülő útvonalat, és egy allűrökkel és álcával teli személyiséget, amivel, ő azonosulni tud. Érzek némi közösséget azzal a tiszta és eszményi értékeket dédelgető, világjobbító szándékú, és szépségért rajongó fiatal Blanche személyisége és gyerekkori énem között. Egy ponton ő teljesen realitást veszít és ezért kicsúszik a talaj a lába alól, ami a darab tragikus voltát adja. Noha szerencsére ilyen mértékben nem veszítettem el a realitásérzésem, és egy szerető család vett körül, a "mássággal terhelt" identitásom mégis hozzájárult kiélezett érzékenységemhez, ahhoz, ahogy a világ dolgait főleg kamasz koromban megéltem és érzékeltem. Egyrészt megsokszorozta nyitottságomat, és humanizmusra sarkalt a világ nagy dolgai, eszméi, történései felé, amelyek gyakran megráztak, mert végtelen kíváncsisággal szemlélődtem, és ebben a szellemben nyilvánultam is meg elég sokszor. Másrészről, mivel nem érzékeltem a dolgok igazi realitását, és hajlamos voltam "feldíszíteni" saját elképzelésem alapján a világot, a pofonokat is sokkal jobban zokon vettem. Személyes kapcsolataimban ezért sokszor visszahúzódóbb voltam, és félszegebb, túlzott elvárásaim magammal és másokkal szemben az önértékelésemet is aláásták. Mai énem, már sokkal gyakorlatiasabb, de mindig van valami közösségérzés Blanche figurájával bennem.
Stanley alakját csak fokozatosan mertem felfedezni magamban, mert közben rájöttem, hogy ő belőle is van bennem. Mivel számomra az Blanche értékrendje, szellemisége lehetett csak meghatározó, Stanleyben azt kezdtem el csodálni, hogy végtelen agilitásával könnyedén véghez visz olyan, akár alávaló, dolgokat, amit én is néha lehet szerettem volna megtenni. Ő egy olyan személyiség, akit tisztelni nem tudtam, de azt hiszem, ez segített abban, hogy elfogadjam azokat az indulatokat magamban. Stanley szexuális energiáját, életörömét, elevenségét, néha agresszióját és hirtelen fellobbanó haragját is felfedeztem már magamban, de vakmerő előrenyomulását az életben, a hibáktól vagy morális aggályokkal szembeni rettenthetetlenségét csak csodálni tudom, és próbálni megtanulni. Stanley figurája is segít megbékélni önmagammal.
T: Neked van olyan ember az életedben, mint Blanche-nak a szerelme, akivel úgy érzed, összeilletek, de valami miatt nem lehettek együtt?
Gy: Azt gondolom, hogy a "másféle" kapcsolatok mindig kapnak egy ilyen rómeó-és-júliai dimenziót, mert - itthon legalább is - nagyon sok minden körülmény nehezíti meg, hogy egy azonos nemű pár egymásé legyen és abban a kapcsolatban kiteljesedhessen. Konkrét személyre gondolva is volt ilyen: úgy érzem, hogy volt ilyen lány az életemben aki iránt tápláltam gyengéd érzelmeket, még ha az plátói jellegű érzelem is volt. Azt is nehéz volt feldolgozni, hogy pont nemi identitásom miatt nem lehetünk majd egymáséi. Fiúval pedig szintén volt, ott az élet szólt közbe, mert gazdag, mély és magasztos érzelmeink tetőfokán ő emigrált külföldre, mert élete álma látszott realizálódni, azt tanulhatta, amiről mindig is álmodott. Én sajnos nem tudtam őt követni akkor. Ez egy kiheverhetetlen törést és veszteséget jelentett, de ugyanakkor tökéletes bizonyíték arra, hogy hihetünk abban, hogy valakivel átélhetünk valaha teljes közösség-érzetet, hogy ki tudjuk cserélni legbensőbb érzéseinket. Noha a dráma végén Blanche elméje megbomlik, Stanley nem tudja bebizonyítani Blanche "világának" nem jogos létét, ugyanis a nézők biztos többsége Blanch mellett marad, ő érte érez részvétet. Számomra is hitet ad ez az elveszettnek hitt kapcsolatom, hiszen azt mondja, van miért küzdeni az életben!
T: Ha már mondtad a Romeo és Júliát, szerinted érdemes egy szerelemért mindent feláldozni, akár az életed is? Gondolhatunk itt Anna Kareninára is.
Gy: Szerelemért feláldozni mindent! - gondoljuk talán kamasz fejjel. Én azt mondom, hogy valóban a világon az egyik legnagyobb érték, ha bensőséges emberi kapcsolatokat tudunk formálni magunk körül, és ha ez párkapcsolat, akkor az talán az egyik legfontosabb. Az áldozathozatal, illetve a másik embernek magamból adás az egyik legfontosabb személyiség formáló és megtartó erő és azt gondolom, mindenki vágyik arra, hogy valami olyan jelentőségű dolog legyen az életében, amiért akár mindent oda adna, amiért bármilyen áldozat nem sok. Mivel szenvedélyes ember vagyok, ha ritkán is de hajlamos vagyok arra, hogy egy találkozást végzetesként éljek át. Ilyenkor viszont az ember tapasztalat és ember ismerete azt diktálja, hogy ha ilyen könnyen gyulladt meg a láng, sajnos könnyen el is aludhat. Én azt gondolom, hogy valódi odaadással és elköteleződéssel szeretni valakit: ahhoz bizony kell egy ilyen misztikus szikra, vagy momentum, üzenet, de hogy a tüzet életben tartsuk, ahhoz viszont a másik folyamatos megismerése szükséges. Milan Kundera úgy fogalmaz: "Az esemény annál jelentősebb és kivételesebb, minél több véletlen szükségeltetik hozzá. Csakis a véletlent foghatjuk fel üzenetként. Ami szükségszerűen történik, ami várható, ami naponta ismétlődik, az néma. Csak a véletlen szól hozzánk. Ahhoz, hogy a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az első pillanattól a véletleneknek, mint a madaraknak Assisi Szent Ferenc vállainál." Én hiszek abban, hogy léteznie kell ilyen jeleknek. De ezeken a jeleken túl már a szerelem döntés kérdése és elhatározás kérdése és sok-sok áldozaté is.
