Több oka is van, hogy nem szeretjük Bolsonaro brazil elnököt. Az egyik – ami mostanában leginkább a címlapon van – hogy nemcsak nem védi az amazóniai esőerdőt, de annak irtását kifejezett célként fogalmazza meg. A másik, hogy büszke homofóbnak vallja magát, aki szerint csak heteroszexuálisoknak lehet igazi családja. (Meg vannak vele egyéb gondok is, de ezekkel most nem foglalkoznék.) Gondolhatnánk, hogy ez a két vonás egymástól független – csakhogy túl sok mindenkinél (politikusoknál és másoknál) jelennek meg egyszerre. Jogos a feltételezés, hogy lehet köztük valami kapcsolat.
Ahhoz, hogy a Föld megmaradjon és mindenki hozzáférhessen az emberi jogokhoz paradigmaváltásra van szükség.
Nem szabad nekünk, LMBTQ embereknek vagy más kisebbségek tagjainak úgy hozzáállnunk, hogy a környezetvédelem nem a mi ügyünk!
Egy régi vicc szerint kétfajta ember van a világon: az egyik, aki szerint kétfajta ember van a világon, a másik, aki szerint nem. Az a felosztás, amit most fel fogok vázolni, nyilván leegyszerűsítő és sokan a két véglet közé esnek. Azért alkalmazom mégis, mert szerintem rávilágít a környezetvédelem és az emberi jogok kapcsolatára. Ez a kis mém jól illusztrálja a két típust:
Tehát első kategóriaként ott vannak azok az emberek, akik szerint az emberek vagy élőlények bizonyos csoportjai természetes előjogokkal rendelkeznek másokhoz képest, ezért az ő érdekeik és jogaik előbbre valók. Szerintük a roma gyerek nem érdemel normális színvonalú oktatást, a meleg vagy leszbikus ember szülői jogokat, a migráncs rendes lakhatást vagy akár ennivalót, a háziállat emberséges bánásmódot, a vadállat életteret. Ebből már egyértelmű, hogy ők az emberi jogokat nem támogatják, illetve csak egy szűk réteg számára tartják fenn (amelybe ők maguk természetesen beletartoznak). Akadnak ugyan köztük, akik környezetvédőnek titulálják magukat, de ezt is hierarchikusan fogják fel: a környezet bizonyos része érdemel csak védelmet (pl. az „ősi magyar” kutyafajták a többivel szemben) és csak addig, amíg az ő közvetlen érdekeiket ez nem sérti (pl. profit az esőerdők helyére telepített haszonnövényekből). Az is jellemzőjük, hogy rövid távú haszonban gondolkoznak a hosszú távú célokkal szemben. Kit érdekel, hogy 50 év múlva klímakatasztrófa lesz, ha én most meggazdagodhatok az erdőirtásból? És nem, nem fogadunk be „migráncsokat”, mert ők veszélyeztetik a nemzet egységét – nem baj, hogy pár éven belül összeomlás fenyeget, mert nem lesz, aki vezesse a buszokat, takarítsa az utcákat és megjavítsa a vízvezetéket.
A második kategóriájú ember, mint a mém is mutatja, egyenrangúnak tekinti az élőlényeket. Véleménye szerint nem szabad prioritást felállítani aszerint, hogy valaki színes bőrű, kerekesszékes vagy éppen lajhár. Nyilván ezeknek a csoportoknak különböző szükségleteik vannak (a lajhárnak például nincs szüksége rámpára), de mindegyiknél külön meg kell nézni, mik ezek, és lehetőség szerint biztosítani őket. Az ilyen ember nem gondolja azt, hogy istenként ítélkezhet az emberiség vagy a környezet felett, hiszen ő annak csak egy része, méghozzá egyenrangú az összes többivel. Viszont könnyen lehet, hogy jobban átlátja a rendszert és több eszköze van tenni más csoportokért, mint azok tagjainak (például a lajhárnak). Ezért van az, hogy az ilyen emberek, ha kisebbség tagjai is, nemcsak saját csoportjukért állnak ki, hanem másokért is.
Itt tehát két külön világlátásról van szó. Ahhoz, hogy a Föld megmaradjon és mindenki hozzáférhessen az emberi jogokhoz, a másodiknak kellene érvényesülnie, vagyis paradigmaváltásra van szükség. Épp ezért nem szabad nekünk, LMBTQ embereknek (vagy más kisebbségek tagjainak) úgy hozzáállnunk, hogy a környezetvédelem nem a mi ügyünk. Nemcsak azért a mi ügyünk, mert nemtörődömségünk veszélyezteti azoknak a gyerekeknek a jövőjét, akiket annyi küzdelem árán sikerült csak megszülnünk vagy örökbe fogadnunk. Hanem azért is, mert a homofóbia és a transzfóbia, a rasszizmus, a környezetrombolás ugyanannak a gondolkodásmódnak a részei. Az ellenük való küzdelemnek is össze kell kapcsolódnia.
