top of page

A WHO ajánlásai az AIDS Világnapján


2018. végén világszerte 37,9 millió volt a HIV-vel élők száma. Ebből 79% volt teszten, 62% kezelést kapott, 53%-nál pedig sikerült olyan mértékben visszaszorítani a vírust, hogy jelentősen lecsökkent a fertőzés továbbadásának veszélye.

2018-ban világszerte 1,7 millió új HIV-fertőzöttet szűrtek ki

A közösségek kulcsszerepet játszanak az AIDS elleni küzdelemben.

Biztató adatok – mindez azonban nem jöhetett volna létre a közösségi alapú egészségügyi szolgáltatások és a HIV-vel élők segítő hálózatai nélkül. A 2019-es AIDS világnap alkalmából az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ő érdemeikre hívja fel a figyelmet. A szervezet november 27-én adta ki legújabb ajánlásait, amelyeket vezetője, Dr Tedros Adhanom Ghebreyesus, szóban is ismertet majd a ruandai Kigaliban december 2-án kezdődő nemzetközi konferencián, amely az AIDS és más szexuális úton terjedő betegségek afrikai terjedésével és kezelésével foglalkozik.

A WHO ajánlásai a közösségek és közösségi szolgáltatások kulcsszerepével kapcsolatosak. Azt ajánlják, hogy az országok fő stratégiája a közösségi alapú szűrőhelyek, megelőzés, kezelés és gondozás biztosítása legyen.

Dél-Afrikában és Ruandában például a közösségből kikerülő képzett önkéntesek és egészségügyi dolgozók végeznek gyorsteszteket, hogy minél többen tudatában legyenek saját HIV-státuszuknak. A WHO ösztönzi ennek a módszernek a bevezetését más országokban is, hozzátéve, hogy a közösségi hálózatok mobilizálása, illetve az új digitális eszközök és a kettős HIV/szifilisz gyorstesztek használata is sokat segítene.

A közösség megfelelően képzett tagjai, köztük HIV-vel élő emberek, enyhíthetnek az egészségügyi dolgozók terhein és segíthetnek abban is, hogy az országok távolabbi vidékein is elérhető legyen a szűrés és a kezelés. Arra is vannak adatok, hogy a HIV-vel élők nagyobb arányban folytatják a kezelést, ha vannak olyan segítők vagy csoportok a közösségen belül, akik támogatják őket.

A közösségek bevonására azért is nagy szükség van, mert a WHO ambiciózus terveket irányozott elő 2020-ra: az a cél, hogy az új fertőzések számát lecsökkentsék évi 500 ezerre. Ez is elég soknak tűnik, de 2018-ban 1,7 millió új fertőzöttet szűrtek ki, ami ennek több mint háromszorosa. A gyógyszeres kezelés is akadozik, például a HIV-fertőzött gyerekeknek csak a fele jut hozzá azokhoz az orvosságokhoz, amelyek a vírusszám csökkentéséhez szükségesek lennének.

Az ENSZ 2019. szeptemberében hozta meg első nyilatkozatát az egyetemes egészségügyi ellátásról (ez az, amit Magyarország nem írt alá, mivel a bevándorlóknak az állampolgárokkal azonos egészségügyi ellátást biztosítana), amely szintén kihangsúlyozza a közösségek megerősítését és bevonását. A WHO ezért mindenképpen fontosnak tartaná a közösségek és civil szervezetek bevonását az AIDS elleni küzdelembe. Ez az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósításához, valamint az esélyegyenlőség, az általános egészségi állapot és az emberi jogok szempontjából is elengedhetetlen.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page