top of page

Riga - egy kis ékszerdoboz Északkelet-Európában


December elején töltöttem a legjobb barátommal pár napot a lett fővárosban, akinek a párja ott is él.

j

Ha a kelet-európai városoknál a külsőt nézzük, akkor nálam Budapest egy ötös skálán öt pontot és Bukarest meg egyet, akkor a lett főváros kb. 4,5 pontot érdemel! Egyszerűen káprázatos és a pasik is csodaszépek! A tömegközlekedés pedig olcsó!

Imádok utazni, sőt szerintem a felfedezés, a megtapasztalás maga az élet értelme, Rigába azonban, a Bukaresti élményeim után kicsit félve mentem. A román fővárosban tavaly év elején voltam, szintén a régi cimborámmal és finoman szólva nem voltunk elragadtatva tőle. Ha kelet-európai városról van szó, akkor nálam a mérce az abszolút a szépséges Budapest és ennél lejjebb nem adom az elvárásaimat.

Ez van! Egy laza estén amikor már volt bennünk pár pohár "üdítő" foglaltunk repjegyeket a lett fővárosba mindössze 30 euró / főért oda-vissza. Ahogy írtam az elején, szeretek utazni, szóval a jó barátommal ez az egyik központi témánk és persze a másik apropó, hogy neki személyes kötődése is van a településhez.

Megjegyzem hogy, igen mehettünk volna vonattal is, de a sok klímavédelmis szónoklat ellenére az még mindig nagyon drága Európában, nem is beszélve arról, hogy vagy 15 órás lenne az út, míg így csak mindössze 1 óra 20 perc volt.

Valutát nem kellett váltani, mivel ott is euró a hivatalos fizetőeszköz, ami betudható az orosz határ közelségének is. Ja és ami szintén nagyon szimpatikus volt nekem, hogy mindenhol lehetett kártyával fizetni, még a piacon is! Egyébként pedig az orosz ott a legnagyobb kisebbség és be kell valljam kb. úgy éreztem magam az ottani negyedben, mint Budapesten a Józsefváros, vagy Berlinben Neuköln bizonyos részein, csak itt nem a romák, vagy az arabok, hanem az oroszok adták ezt a kisebbséget. Ugyanakkor az itteni oroszok próbálják is átvenni az irányítást, ezért az összes ellenzéki párt összefogott ellenük és kirakták őket a kormányból. Ennyit a politikai részről.

A repterük belül modern és nagy, de kívül semmitmondó. Onnan busszal mentünk be a városba, ami kb. fél órát vett igénybe. A tömegközlekedés nagyon jó és nagyon olcsó is. Elektronikus jegyrendszerük van, de Rigát gyakorlatilag gyalog is be lehet járni, főleg a belvárosi régiót. Hozzá kell tennem, hogy taxival se egy nagy "was ist das", mert 1-2 euróért elvisznek bárhova. Nekem a leghosszabb utam 4 euróba került.

Lélekszáma kb. 698 ezer fő és csupán egy meleg diszkó van, a Top bár, illetve van egy melegbarát hely is, viszont a Grindr-en a szebbnél szebb szőke, vékonyan sportos pasik találhatók. Csodás genetikájuk van szó se róla, mert úton útfélen az utcán, a boltokban gyönyörű fiúkat láttunk. Azért az látszik, hogy kikötőváros ami nemcsak a város szépségében, de a helyiek kűlsején is megmutatkozik. Ez a nagyon pozitív következménye a különböző népek keveredésének, és ezért is hibás az a nacionalista gondolkodásmód, ami elutasítja a külföldiekkel való családalapítást.

A helyi Pride-ot Baltik Pride-nak hívják, amit évente más Baltik ország rendez. Lettország, Litvánia és Észtország évente rotációban szervezi. 2018-ban volt utoljára Rigában, ahol 8000 ember vonult fel. Legközelebb jövőre vonulnak fel a lett főváros utcáin. Nem mondom, hogy túl sok nyíltan meleg párt láttam volna amúgy a köztereken, de azért akadt egy-kettő azonos nemű pár, akik kézen fogva mentek az utcán, vagy szivárványos kesztyűt viseltek.

Az ott eltöltött időről annyit, hogy főleg várost néztünk, egyszer buliztunk, ahol valamilyen gőzölgő zöld koktélokat ittunk és megismertem egy jóképű sportmenedzsert, akinek élete a futás. A parti utáni brutális másnaposságot leszámítva nagyon tartalmas öt napot töltöttünk el ott, beleértve azt is, hogy a maratonok világába is mélyebb betekintést kaptam. :)

Aki tervezi, hogy odalátogat, annak javaslom, hogy menjen inkább nyáron, mert akkor megcsodálhatja a fél órányi vonatútra fekvő tengert is, ami az elbeszélések szerint pompázatos. Mi azért nem mentünk most, mert téli időszakban brutál hideg az a környék és a helyiek is lebeszéltek róla. Amúgy meg a sörök finomak, az ételek kiválóak és aki szereti a halat az pedig itt rengeteget talál.

Építészetileg sikeresen ötvözték a régi és modern stílust, ami egyáltalán nem zavarja, sőt kellemesen kiegészíti egymást. A nyelvük akcentusában hasonló a magyarhoz és a szavaikat is könnyű nekünk magyaroknak megtanulni. Találkoztunk finnekkel is, akikkel még hasonlóbb volt az akcentusunk, szóval lehet a finnugor rokonságban valami, de sajnos ezeknél közelebbi rokonnyelvünk nincs, ahol annyira megértenénk egymást mint pl: az oroszok, csecsenek, és az ukránok, vagy a spanyolok, portugálok, olaszok, venezuelaiak és a brazilok. (Ez pedig szerintem egy nagyon komoly hátrány, mert így bármilyen valótlanságot a külfölddel kapcsolatban könnyedén be tudnak adni a népnek.)

Összegezve: ha a kelet-európai városoknál a külsőt nézzük, akkor nálam Budapest egy ötös skálán öt pontot és Bukarest meg egyet, akkor a lett főváros kb. 4,5 pontot érdemel!

Ajánlom Rigát sok szeretettel! :)

0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Head
fffffffffff

bottom of page