• Macskamedve

Finnország miniszterelnöke: "Nem ismertek el minket igazi családnak"


Finnország miniszterelnöke, Sanna Marin, 34 éves, nő, és szivárványcsaládban nőtt fel.

"Anyám mindig nagyon támogató volt és ő ültette el bennem a hitet: bármit megtehetek, amit akarok"

Sanna Marin mesél arról, milyen volt egy szivárványcsaládban felnőni

Míg az első két ténnyel (34 éves, nő) tele vannak a világ hírei, különböző előjellel – vagy túl fiatalnak tartják ehhez a tisztséghez, vagy örömködnek, hogy végre egy nő irányítja az országot – az utolsóval keveset foglalkoznak, talán azért, mert Finnországban ez ma már nem olyan nagy durranás.

Ám Sanna gyerekkorában még nem volt így. Amikor öt éve először választották meg parlamenti képviselőnek, a Me Naiset (Mi nők) című internetes oldal interjút készített vele arról, milyen volt két anyukával felnőni.

Sanna szegény családból származik. Még kicsi volt, amikor szülei szétváltak, leginkább az apa alkoholizmusa miatt. Sanna anyja ezután leszbikus kapcsolatot kezdett, így a lány két anyukával nőtt föl. Szerinte ez a tapasztalat a politikai meggyőződésére is hatással volt:

- Az én szememben minden ember egyenlő. Ez nem vélemény kérdése, hanem mindennek az alapja.

Gyerekkorában azonban megtapasztalta, hogy nem mindenki gondolkodik így. Finnországban a 2000-es évekig nem nagyon volt szó a szivárványcsaládokról, így gyakran láthatatlannak érezte magát.

- Nehéz volt felnőnöm. A láthatatlanság miatt kirekesztve éreztem magam. Nem ismertek el minket igazi, másokkal egyenrangú családnak.

Igaz, bántani nem nagyon bántották, mert már akkor is határozott egyéniség volt és kiállt magáért. Barátai között nem érezte magát kívülállónak, de a szélesebb társadalomban igen. Ráadásul tágabb családja sem igen volt: apja rokonait nem ismerte, anyja árvaházban nőtt fel.

Ez egyfajta gyökértelenség-érzéssel töltötte el néha, de pozitív hozadéka is volt: nem volt családi nyomás, ami adott szerepekbe kényszerítette volna.

Családjából Sanna volt az első, aki egyetemre ment. Meggyőződése, hogy a finn oktatásnak és a jóléti államnak köszönheti politikusi karrierjét. És persze édesanyjának.

- Anyám mindig nagyon támogató volt és ő ültette el bennem a hitet: bármit megtehetek, amit akarok.

#SannaMarin #Finnország #rainbowtainment #szivárványcsalád #család