top of page

LMBT-ellenes kampány egy indonéz városban sorozatos nemi erőszak miatt


Depok város honlapja szerint a polgármester házkutatásokat tervez helyi LMBT közösség tagjainak otthonában. A döntés azután született, hogy egy depoki származású férfit többrendbeli nemi erőszakért elítéltek Nagy-Britanniában.

A világ legnagyobb muszlim többségű nemzetében az elmúlt években növekedett az LMBT-közösség iránti ellenségesség

Reynhard Sinaga indonéz diák összesen 136 férfit erőszakolt meg, miután elkábította őket.

Decemberben a brit bíróság Sinagát életfogytiglanra ítélte, amelyből legalább 30 év letöltendő. A Sinaga-ügy nagy nyilvánosságot kapott Indonéziában, és erősítette a már amúgy is erős előítéleteket az LMBT közösség ellen. Egy 2018-as felmérés szerint azon indonézek 90%-a, akik értik az LMBT kifejezést, „fenyegetve” érzik magukat ettől a közösségtől, és meg vannak győződve róla, hogy vallásuk tiltja az azonos neműek kapcsolatát.

Depok polgármestere, Mohammad Idris, tervei szerint házkutatást tart majd a helyi LMBT emberek otthonaiban, és felállít majd egy „rehabilitációs központot” a helyi LMBT „áldozatok” segítésére.

Indonéz emberi jogi szervezetek aggodalmukat fejezték ki a döntés miatt.

- Ezek a házkutatások csak erősítik az üldöztetés és különböző jogtalan cselekedetek veszélyét – nyilatkozta Beka Ulung Hapsara, a Nemzeti Emberi Jogi Bizottság biztosa. A Bizottság írt Depok város önkormányzatának is. A Reuters Idrist is megkereste, ő azonban nem volt hajlandó nyilatkozni.

Az Arus Pelangi, egy LMBT érdekvédelmi csoport szeptemberi jelentése 2006 és 2017-ben csaknem 1800 olyan esetet említ, amikor LMBT emberek üldöztetésnek voltak kitéve Indonéziában.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page