top of page

Leszbikusok a haláltáborokban


Köztudott, hogy a nácik a „homoszexualitás” címkét és a rózsaszín háromszöget csak férfiakra alkalmazták. Ez azonban nem jelenti azt, hogy leszbikusok ne kerültek volna koncentrációs táborokba: a tipikus vád az „antiszociális” magatartás volt, de egyesek leszbikusságuktól függetlenül, pl. politikai meggyőződésük vagy származásuk miatt estek a nácik áldozatául.

A nácizmus leszbikus áldozatai

Ravensbrückben, a Berlintől 90 km-re északra fekvő női táborban jó néhány leszbikus is megfordult – a pontos számuk ismeretlen, mivel nem minden fogolyról lehetett tudni a szexuális irányultságát.

A női foglyok történeteit évtizedekig homály fedte, hiszen a leszbikusság a háború utáni Németországban is tabunak számított.

Az 1980-as évek óta azonban leszbikus csoportok és feminista történészek igyekeznek feltárni a náciknak áldozatul esett nővéreik életét. A Gaystarnews cikke összefoglal néhány ilyen történetet.

Henny Schermann Frankfurtban született 1912-ben, kereskedő volt. Valószínűleg egy leszbikus bárban lefolytatott razzia során tartóztatták le, mivel a hivatalos iratokban is az szerepelt, hogy „kéjsóvár leszbikus, aki csak ilyen bárokba jár.” Emellett zsidó is volt. 1940-ben került Ravensbrückbe, 1942-ben gázkamrába küldték.

Elli Smula 1914-ben született, a berlini villamosokon dolgozott. Munkaadója, a berlini közlekedési vállalat jelentette fel azzal, hogy éjszakánként bulikban kolléganőivel szexel és másnap kimarad a munkából. 1940-ben került Ravensbrückbe mint politikai fogoly és leszbikus. Későbbi sorsáról keveset tudunk: anyja szerint 1943-ban a táborban „hirtelen” halált halt.

Inge Scheuer 1924-ben született; a haditengerészetnél szolgált, de egy bajtársnőjével való viszonya miatt leszerelték. 1944-ben a Brandenburg-Görden pszichiátriai intézetbe került, de felmerült az is, hogy „azonos nemű tendenciái” miatt a ravensbrücki „ifjúsági védőtáborba” küldjék. Szerencsére hat hét múlva kiengedték, és túlélte a háborút.

Mary Pünjer Mary Kümmermann néven született 1904-ben, szülei hamburgi ruhaüzletében dolgozott. 1940-ben, valószínűleg egy leszbikus bárban lefolytatott razzia során tartóztatták le. Három hónapig a fuhlsbütteli táborban, később ravensbrückben tartották fogva, a hivatalos iratok szerint „politikai nézetei” és leszbikussága miatt. Valószínűleg 1942 tavaszán küldték gázkamrába, amikor már túl beteg volt ahhoz, hogy dolgozzon.

Marie Glawitsch 1920-ban született Grazban. 1939. szeptemberében hat hónap börtönre ítélték lopás és az osztrák Btk. 129-es paragrafusának megszegése miatt – ez a paragrafus tartalmazta az azonos nemű kapcsolatok tilalmát (férfiakét és nőkét egyaránt). 1942-ben, 22 évesen került Ravensbrückbe. Túlélte a háborút, 46 évesen, 1966-ban halt meg.

Rosa Jochmann 1901-ben született Bécsben, munkáscsaládban. 1920-ban szakszervezeti képviselő lett, majd belépett a szociáldemokrata pártba, ahol az 1930-as évek elejére már magas pozícióba került. Noha politikai nézetei miatt szemben állt a nácikkal, az Anschluss után nem volt hajlandó elhagyni Ausztriát. 1939-ben tartóztatták le és 1940-ben került Ravensbrückbe. Igazságérzete azonban rendíthetetlen maradt: kiállt társaiért és igyekezett közvetíteni a rabok és a táborvezetés között. Mikor 1945-ben a szovjet csapatok felszabadították a tábort, ottmaradt, hogy ápolja a betegeket. Bécs városa később díszpolgárává nevezte ki, és mikor 1994-ben szívrohamban meghalt, a város saját halottjának tekintette. Szexualitását élete végéig titkolta, de az életéről 2005-ben rendezett kiállítás leszbikusként hivatkozott rá.

Az elmúlt három évben egy német és osztrák feministákból álló csoport igyekszik felhívni a figyelmet a nácizmus leszbikus áldozataira.

Történeteket kutatnak fel, beszélgetéseket szerveznek, és tavaly, Ravensbrück felszabadulásának 70. évfordulóján emlékkövet helyeztek el a táborban az ott fogva tartott és meggyilkolt leszbikusok emlékére. Következő céljuk, hogy állandó emlékművet állítsanak a táborban, örök mementóként a nácik által üldözött leszbikusoknak.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page