top of page

A Nagy Szilviának szánt virág helyett adományozz!


Nagy Szilvia hamvainak szórása 2020 március 25-én szerdán, 15 órakor lesz a Fiumei úti sírkertben.

Nagy Szilvi február 4-én örökre kiköltözött abból a világból, amiben mi itt maradtunk

A szertartás szervezői arra kérnek, hogy az ilyenkor szokásos fekete helyett viselj bátran színes ruhát, kabátot, sálat, sapkát, bármit.

"Hiánya fáj, és bár szomorúak vagyunk, mégis örömmel szeretnénk rá emlékezni; úgy, ahogyan ő is szerette volna." - fogalmaznak a szervezők.

A temetői szertartás után 17 órától a Szilvi tiszteletére rendezett búcsúpartira a Grund közösségi térben kerül sor (cím: 1082 Budapest, Nagytemplom utca 30.), ahol beszélgetéssel, a közös élmények felidézésével, zenével és tánccal emlékeznek. A jókedv nem kötelező, de egyáltalán nem elítélendő. Ahogyan Szilvi mondta: „Olyan nincs, hogy az ügy fontosabb az embernél.”

A szervezők arra kérnek, hogy virág helyett, adományozz inkább a Budapest Pride-nak!

Életének 43. évében súlyos betegség után elhunyt Nagy Szilvia a Budapest Pride elnöke.

Szilvi közösségi tevékenységének kezdete kb. a 90-es évek végére tehető, amikor megalapította a Flamingó kulturális klubbot és egy meleg-film-felirat oldalt is létrehozott, ahová LMBTQ témájú filmeket töltöttek fel magyar szinkronnal, vagy felirattal.

2003 áprilisában megalapította Antal Julival az Ösztrosokk partit, ami azóta a legnagyobb magyarországi leszbikus bulivá nőtte ki magát.

A Pride-ba 2008-ban pedig úgy került, hogy meghívták filmfesztivált szervezni, amibe aztán hosszú évekig ott is maradt.

Imádta a Budapest Pride-ot, aminek idővel az elnökévé is vált, de sajnos előrehaladott betegsége miatt egyre több feladatról le kellett mondania.

A filmes programsorozat ugyan hatalmas népszerűségnek örvendett, különösen a dokumentumfilmes szekció, de teljes ember kellett hozzá, amit ő már nem győzött.

A végzettségét tekintve amerikanisztika szakos bölcsészdiplomával rendelkezett, de valójában főleg szervezéssel, honlapkészítéssel foglalkozott és grafikusként is sok civilszervezet foglalkoztatta.

Nagyon ügyes, tehetséges volt mindhárom területen, amit mi sem igazol minthogy folyamatosan újabb és újabb projektekre kérték fel, majd 2016-ban Háttér díjjal, tavaly meg a LIFT nagydíjával is elismerték a munkásságát.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page