top of page

Atrocitás nélkül ért véget a 8. LMBT Történeti Hónap


Idén is megrendezésre került az LMBT Történeti Hónap, mely Budapest mellett vidéken is kínált programokat. Bár fő támogatója nem volt a rendezvénysorozatnak, a szervezők azt remélik nullszaldósra kijön a költségvetés.

Fő szponzora idén nem akadt a rendezvénysorozatnak - A képen balról jobbra Angyal Elvira Margaríta, Dittera-Balogh Andreá és Csillag Tamara Szilvia látható

A székesfehérvári szervezőket Csillag Tamara Szilviát és Angyal Elvira Margarítát arról kérdeztük, hogy miért kapcsolódtak be a rendezvénysorozatba, és milyen volt a fogadtatás.

- Miért gondoltátok, illetve mi késztetett titeket arra, hogy idén Székesfehérváron is legyen LMBT Történeti Hónap rendezvény?

- Az LMBT Történelmi Hónap keresett meg bennünket, és úgy gondoltuk, hogy a részvétel az induló civil szervezetünknek egy jó belépés lenne. Amúgy rendszeresen szeretnénk hasonló rendezvényeket szervezni például a Pride Akadémiával folyik egyeztetés.

- Hogy sikerült a program megvalósítása, hányan mentek el rá, és mi az ami kihívást jelentett a szervezés során?

- A megvalósítás nagyon jól sikerült, bár a szervezéssel sok munkánk volt. Előadó, terembérlés összehangolása. Plusz saját költségből kellett kalkulálnunk. 12 fő volt az előadáson. Szerintünk ez indulásnak nem is rossz! A szervezés legnagyobb kihívása LMBT személyként termet bérelni. Ezért hosszú távú terveink közt szerepel egy helyiség bérlése, ha támogatást kapunk hozzá.

- Mi volt a rendezvény témája, mondanál egy két érdekességet az előadásról?

- Az előadás témája a korai feministák és szerelmeik, meg a kék harisnyák. (Kékharisnya fent és lent: Korai feministák és szerelmeik, Dittera-Balogh Andrea előadása) Az 1600-1800 as évek feministáit mutattuk be. Igazán az egész előadás nagyon érdekes volt, mert még nem láttuk a korabeli Angliát ilyen nézőpontból. Valahogy ez a rész az iskolai történelemkönyvekben nem igazán kap kellő publicitást.

- Összességében milyenek voltak a tapasztalatok és a fogadtatás a székesfehérvári rendezvénnyel kapcsolatban?

- Sajnos kevesen jöttek el, pedig szükség van ilyen előadásokra. Meg kell mozdítani vidéken is az LMBT embereket. Egyenlőre ez egy kicsit nehezen megy. Mi vagyunk az úttörők😁!

- Lesz jövőre is hasonló programotok, és ha igen, mire lehet majd számítani?

- Még az idén és jövőre is tervezzük a folytatást! A programok még egyeztetés alatt állnak. Sok minden a támogatások függvénye, mert önerőből nem tudunk mindent bevállalni. Dittera-Balogh Andreának pedig ezúton köszönjük a színes előadást.

Hanzli Pétertől, az LMBT Történeti Hónap egyik főszervezőjétől megtudtuk, hogy idén 50 programot kínált a rendezvénysorozat.

Budapest mellett Debrecenben, Szegeden, Kecskeméten és Székesfehérváron voltak programok.

Bár még nincs végleges költségvetés, annyit azonban tudni lehet, hogy fő támogatója nem volt a rendezvényeknek, de körülbelül 380.000 Ft. gyűlt össze magánadományokból.

Atrocitás nem történt, bár az elő programot, amit a Budapest Pride szervezett, azt próbálták megzavarni, de végül az is jól sikerült.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page