top of page

8 képviselő a transzneműek mellett, és a KDNP? És az Unió?

Frissítve: 2020. máj. 27.

A Budapest Pride egy videóba szedte a transzneműek hivatalos nemváltoztatását megtiltó törvényjavaslat ellen felszólaló ellenzéki képviselők hozzászólásait. Mindeközben tegnap botrányos szóváltás zajlott le Szél Bernadett és az Igazságügyi bizottságot vezető KDNP-s politikus között, Szél törvénymódosító javaslatának tárgyalása közben. Az ügyben már Európai Uniós képviselők is nyílt levélben reagáltak.


A transzneműek jogai mellett a következő képviselők álltak ki: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Vadai Ágnes (DK), Csárdi Antal (LMP), Kocsis-Cake Olivió (PM), Bencsik János (független, volt Jobbik), Sebián-Petrovszky László (DK), Keresztes László Lóránt (LMP), Szél Bernadett (független, volt LMP).


A törvényjavaslat mellett 3 kormánypárti, ellene pedig 8 ellenzéki képviselő szólalt fel.


Az országgyűlés még április 7-én tárgyalta meg azt a törvénymódosító-csomagot, amelynek 33-as paragrafusa ellehetetlenítené transznemű magyar állampolgárokat a nemük jogi elismertetésétől.


A kormány által benyújtott javaslat 33-as paragrafusa megtiltaná, hogy a transznemű állampolgárok jogilag elismertethessék nemüket, ezzel megszakítva egy '90-es évek óta tartó gyakorlatot.


A hivatalos nem- és névváltoztatás a transzneműek számára nem csak egy szükséglet, hanem alapvető emberi jog.

A kormány törvényjavaslata szembemegy a nemzetközi emberi jogi normákkal, az Alkotmánybíróság 2018-as egyhangú döntésével, és az Európai Emberi Jogok Bíróságának többéves következetes joggyakorlatával.


A magyar kormányt 22 magyar civil szervezet, és Európa két legnagyobb LMBTQ szervezete, az ILGA-Europe és a Transgender Europe is felszólította a 33-as paragrafus eltörlésére a törvényjavaslatból.


A parlament kedden folytatta munkáját, melynek során ülésezett az Igazságügyi bizottság is, ahol Szél Bernadett transzneműek véleményét akarta felolvasni módosítójavaslata érveléseként, amikor is szóváltásba került a bizottság KDNP-s elnökével Vejkey Imrével, akinek a száját a következő mondat hagyta el:

„Az, hogy az érintettek hogy látják, teljesen közömbös”


Az ügyben már Európai Parlamenti képviselők is reagáltak.


63 Európai Parlamenti képviselői nyílt levélben kéri a magyar kormányt a transzellenes törvénytervezet visszavonása.


A Miniszterelnökséget vezető Miniszternek és az Igazságügyi Miniszternek címzett levelet az európai parlament alelnökei is aláírták.


A levél nemzetközi és magyar joggyakorlatra hivatkozik.


0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page