SZOBROK Hallottál már az ókori hermákról? Nem? Akkor épp itt az ideje.
Az ókorban is voltak rabszolgák, voltak elnyomottak, akár csak ma
Milyen lenne, hogy ha a miniszterelnök arca és merev pénisze díszelegne az egyik terünkön?
Sokszor beszéltünk már róla, hogy az ókori Görögországban más volt az emberek és testük viszonya. Sokkal másabban viszonyultak adottságaikhoz, amelyeket előszeretettel meg is mutattak másoknak. Akkoriban talán még az a fogalom, vagy gondolat hogy szemérmesség nem is létezett.
Az ókori görögök, ha lehet így fogalmazni, nagyon erős férfitest tudatban éltek. Sokszor látható olyan ókori műalkotás, amin teljesen meztelen férfiakat ábrázolnak. Ezen kívül a férfi nemi szerveknek is teljesen más, vagy inkább nyílt imádata volt. Ez betudható volt annak is, hogy a fiúk gyermekkoruktól kezdve katonának voltak nevelve, így a legtöbb időt férfitársaik körében töltötték. Másrészt akkoriban a patriarchális társadalom a férfierő isteni eredetű volt.
Pontosan emiatt jöttek létre a mai szemnek feltűnő hermák. Ezek olyan speciális szobrok voltak, amelyek vállig ábrázolták a szobron szereplő személyt. Válltól lefelé pedig egy négyszögletes téglalap indult el. Azonban voltak ezeken az alkotásokon egy speciális ismertető jel. Mégpedig az, hogy a szobrok általában merev állapotban ábrázoltak egy péniszt. Pont ott, ahol lenniük kell. A szobrot ábrázoló személy péniszét. Ugye mennyire más volt ez a kor?
Na most képzeljük el kicsit, hogy ez a kor ma van. Az istenek nem mások, mint politikusok, vagy politikai erők, hatalmak. A szobrokon pedig mai politikusaink vannak. Képzeljük csak el milyen lenne, hogy ha a miniszterelnök arca és merev pénisze díszelegne az egyik terünkön. Vagy épp a házelnöké, vagy a külügyminiszteré.
Szerencsére nem ebben a korban élünk, ami annak is köszönhető, hogy akkor régen a vezetőknek tényleg isteni hatalmat hittek. Úgy gondolták, hogy tényleg tudják irányítani az embereket, demokráciában élnek, és ha harcba is kell menniük, a vezetőjük megvédi őket. Talán ebben az utolsóban nem kételkedtek egyáltalán.
Ma ez sajnos nem mondható el vezetőinkről. Mai vezetőink inkább növelik a társadalmi egyenlőtlenséget, növelik a bizalmatlanságot, növelik a félelmet, és egyértelműsítek, hogy ha harcba kell menni, akkor ők a legelsők, akik távoznak, és teljesen magadra hagynak, nehogy be kelljen piszkítani a kezeiket.
Ezen persze lehet változtatni, és újra visszatérhetünk a demokráciához, ahhoz a békeidőhöz, amikor talán mindenki egyenlő volt. Elmondható ugyanakkor, hogy az ókorban is voltak rabszolgák, voltak elnyomottak, akár csak most, csak épp más értelemben, de mai szemmel bámulatos az a fajta fejlődés, amit ők az ókorban véghez tudtak vinni és elkeserítő az a visszafejlődés, amit a mai emberek művelnek, mind embertársaikkal mind pedig a demokráciával.
Lehet ezen a helyzeten változtatni. Csak fel kell ismerni, hogy ez nem jó és össze kell fogni. Együtt lehetséges.
