top of page

A meleg helyek szerint hónapokig eltarthat a járványhelyzet

KORLÁTOZÁS A kormány múlt szerdai döntését követően szeptember 21-én, azaz ma lép életbe az a rendelet, mely a szórakozóhelyek nyitva tartását korlátozza.


A járványügyi helyzet miatt csak este 11-ig lehetnek nyitva a szórakozóhelyek.


Szombaton újabb rekordot döntött meg a kiszűrt fertőzöttek száma.

Vasárnap több meleg szórakozóhely volt kénytelen bezárni egy időre. Hogy meddig, azt még nem lehet tudni. A szórakozóhelyek üzemeltetői viszont úgy számolnak, hogy a mostani helyzet akár hónapokig eltarthat.


A meleg szórakozóhelyek már eddig is jelentős forgalom visszaesést könyvelhettek el, amin a szintén a járványhelyzettel magyarázott határzár sem segített. Most azonban egyes meleg szórakozóhelyek ki sem tudnak nyitni, mások viszont kénytelenek este 11-kor bezárni.


A korlátozás miatt egy időre búcsút kell mondanunk az Alterego és a CoXx, valamint a Ludus partijainak. A meleg szaunák közül a Sauna 69 továbbra is korlátozás nélkül nyitva tarthat, mert rájuk más szabályok vonatkoznak: ők közfürdőként vannak nyilvántartva, így rájuk a mától érvényben lévő korlátozás nem vonatkozik, azonban a Magnum Szauna este 11-kor kénytelen bezárni, mert rájuk a szórakozóhelyekre vonatkozó szabályok vonatkoznak.


Magazinunk információi szerint sem az Alterego, sem a CoXx nem tervezi korábbi nyitva tartással tovább üzemelni ebben az időszakban, hanem kivárják a járványügyi helyzettel kapcsolatos szigorítások feloldását, akkor azonban azonnal nyitni fognak – ígérik a helyek üzemeltetői.


Ám a nyitva tartó szórakozóhelyek sem érezhetik magukat biztonságban a mostani járványidőszakban, mert a csökkenő forgalom miatt egy idő után nem válik gazdaságossá a helyek nyitva tartása.


A ma életbelépő rendelet egyaránt vonatkozik a szórakozóhelyekre és a zenés táncos rendezvényekre. A szabályozás szerint este 11 és reggel 6 óra között nem tartózkodhatnak vendégek a szórakozóhelyeken és rendezvényhelyszíneken.


Mindeközben múlt szombaton rekordszámú, 1070 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 17 990 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Jelenleg 404 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen.


Világviszonylatban 31 millióra emelkedett a fertőzöttek száma, míg a járvány halálos áldozatainak száma 1 millióhoz közelít.

Head
fffffffffff

bottom of page